Lehetne akár az egy főre jutó legtöbb felhőkarcoló száma, vagy a legtisztább ázsiai metropolisz kitüntetése, de nem.
Az Economist Intelligence Unit által évente kiadott Worldwide Cost of Living a világ legdrágább városait szokta listázni. Minden részletre kiterjedő és mértékadó forrásnak tekinthetjük, mert a jelentés százhatvan különféle termék és szolgáltatás – ideértve az ételeket, italokat, a ruházatai termékeket, lakásbérleti díjakat stb. – árait veszi figyelembe a különböző nagyvárosokban.
Ezen a listán 2014 óta Ázsia New Yorkja, azaz Szingapúr birtokolja az első helyet, és a legfrissebb összeállításban is meg tudta védeni a címét.
Korábban attól a Tokiótól vette át a vezetést, amely 1992-től kezdve majdnem minden évben megkapta a képzeletbeli aranyérmet.
A lista számos érdekességeket tartogat, a legizgalmasabb közülük egyértelműen az amerikai nagyvárosok hiánya; New York csak a tizenharmadik helyen végzett, Los Angeles pedig eggyel mögötte (ennek oka részben a gyengülő dollárban keresendő).
Szintén meglepetésként hathat, hogy a legdrágább városokat Ázsiában és Európában találjuk, előbbi kontinens egyes nagyvárosai viszont a legolcsóbbak tekintetében (Új-Delhi, Bangalore) is az élmezőnyben tanyáznak. Az európaiak közül Koppenhága és Párizs lépett előre az előző évhez képest.
Íme a top 10, a legkevésbé drágától a legdrágábbig:
- 10. Sydney
- 9. Tel-Aviv
- 8. Koppenhága
- 7. Szöül
- 6. Genf
- 5. Oslo
- 4. Hongkong
- 3. Zürich
- 2. Párizs
- 1. Szingapúr
(Fotók: Unsplash)
toplista | top10 | világ legrágább városai | szingapúr | Worldwide Cost of Living
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


