A járat 2014-től 2015-ig közlekedett a két főváros között, 2015-ös leállítása akkoriban sokakat ért meglepetésként.
2023 március közepétől azonban újra felszállhatunk az Air Serbia Belgrád és Budapest között közlekedő gépére, a nyári főszezonban pedig nem kevesebb, mint heti 17 járat indul.
A légitársaság ambiciózus növekedést tervez jövőre, mint Bojan Arandelovic, az Air Serbia hálózatfejlesztési vezetője elmondta,
reményeik szerint a világ közel száz városába indulnak majd a járataik.
Izmirbe például heti két, Ankarába pedig heti négy gép indul a jövő nyáron.
A magyarországi utazók Belgrádon keresztül Spanyol-, Olasz- és Görögország, Ciprus, az Egyesült Államok, valamint a balkáni régió főbb városai felé is utazhatnak.
De vonattal is indulhatnak tovább a Balkán legfestőibb tájain.
(Forrás: Turizmus.com, képek: Getty Images, Air Serbia/Facebook)
járat | belgrád | Air Serbia
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
