Csodálatos új hálókocsis vonatúttal fedezhető fel Törökország legszebb vidéke

Európában-szerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vonatozás, a hálókocsis utak pedig aranykorukat élik. A  kontinens nagyvárosai sorra jelentik be új útvonalaikat, amelyek nemcsak arra nyújtanak jó lehetőséget, hogy felfedezzük a különleges tájakat, hanem arra is, hogy fenntartható módon közlekedjünk. 

Olaszország és Németország nemrégiben több új vonatutat is bejelentett, most pedig Törökországon van a sor. Április 19-től útnak indul a Mesopotamia Expressz, aminek segítségével az utasok az ország kulturális tekintetben vett leggazdagabb, történelmi régióját fedezhetik fel.

A több mint ezer kilométeres út Ankarában kezdődik, és Törökország belső vidékén és délkeleti anatóliai régióinak lenyűgöző sivatagi táján kanyarog. Az első megálló Kayseri, Kappadókia történelmi fővárosa, amelyet a tizenharmadik századi szeldzsuk-kori mecsetek és sírok tettek ismertté.

A következő állomás Malatya ahol az UNESCO által védett Arslantepe található. A területen időszámításunk előtt 3000-ből származó templomok és falfestmények tekinthetők meg. Elazığban fantasztikus borokat és zseniális fogásokat lehet kóstolni. A vonat Diyarbakırból indul vissza Ankarába április 21-én.

Csodálatosan hangzik, igaz? A jegyek ára csak az odaútra 257 eurótól, azaz nagyjából százezer forintról indulnak, a visszaútért valamivel kevesebbet kell fizetni. A tíz kocsiból álló vonaton egyszerre maximum száznyolcvanan utazhatnak.  A kétszemélyes kabinokban ággyá alakítható ülések, valamint hűtőszekrény, mosdó, gardrób található.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)

hálókocsi | törökország | vonatút | ankara | vonat

FOLYTASD EZZEL

Hat csodálatos európai nemzeti park, ahol feltöltheted a lelked – és a tüdőd

Elárulta egy légiutas-kísérő, hogy hol ülnek a legidegesítőbb utasok a gépen

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom