Már nem csak elmélet a járványra szabott útlevél.
Az Emirates megkezdte a Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség (IATA) Travel Pass applikációjának tesztelését. Az IATA Travel Pass egy olyan okostelefonos alkalmazás, amely segíti a felhasználókat utazásaik megtervezésében. Az applikációnak köszönhetően az utazók
naprakészen tájékozódhatnak a beutazási szabályokról, illetve a célországokban előírt tesztelési és oltással kapcsolatos előírásokról.
A tesztelés első körben az Emirates Dubajból Barcelonába, valamint London Heathrow reptérről Dubajba közlekedő járatain zajlik, de hamarosan további útvonalakon is alkalmazzák majd. Az arra jogosult utasokat személyesen kérik meg, hogy töltsék le az alkalmazást, és utazásuk előtt regisztráljanak.
Az IATA digitális útlevelével a felhasználók igazolhatják, hogy
rendelkeznek az adott országba belépéshez szükséges vírusteszttel, vagy megkapták a vírus elleni védőoltást. A rendszer arra is alkalmas, hogy a hatóságok és a légitársaságok ellenőrizzék ezeket az igazolásokat, továbbá az utasok egy helyen, digitálisan tárolhatják úti dokumentumaikat.
Az IATA tervei szerint a digitális útlevél globális alkalmazásával biztonságosabbá és kényelmesebbé válhat a nemzetközi légi közlekedés.
Az IATA Travel Pass applikáció arra is alkalmas, hogy tájékoztassa felhasználóját a legfrissebb, járvánnyal kapcsolatos hatósági előírásokról, hírekről, továbbá regisztrálni lehet vele a hitelesített tesztközpontokban, melyek megfelelnek a célország követelményeinek,
a laborok pedig a teszteredményeket egyenesen a felhasználó okostelefonjára küldhetik.
Míg az Emirates a digitális útlevelet teszteli, addig a járvány elleni védekezés és nyári turizmus érdekében Velence még a vaporettókon is oltani fog, Horvátország pedig finanszírozza a turisták Covid-tesztjeit.
(Fotók: Emirates, Unsplash)
covid | vakcina | barcelona | teszt | digitális útlevél | járat
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
