A vonat, ami megállította az időt: Afrika talán legeredetibb szállodája

Dél-Afrikában jegyet válhatunk a világ egyik legfényűzőbb vonatútjára, azonban a luxust egy olyan vonaton is megtalálhatjuk, amely egy helyben áll egy híd közepén.

Ez a Kruger Shalati: Vonat a hídon nevű szálloda Skukuzában, a Kruger Nemzeti Parkban, Afrika egyik legnagyobb vadrezervátumában, amely az UNESCO világörökség része. A Sabie folyóra néző jármű kocsijaiból huszonnégy lakosztályt alakítottak ki, amelyek erkélyéről Afrika "nagy ötösét" csodálhatjuk meg, azaz oroszlánokat, leopárdokat, orrszarvúkat, elefántokat és bivalyokat láthatunk.

A szállloda a nemzeti park életének első idejét, az 1920-as éveket idézi, ami a turisták a Selati vasútvonalon, gőzmozdonyokkal érkeztek a Krugerbe.

A vonatok már akkor is sokszor leparkoltak itt éjszakára, a '70-es években azonban új, elkerülő vasútvonal épült a park szélén, így ezt a szakaszt lezárták.

2016-ban viszont új ötlet született. Néhány turisztikai szakember valamilyen formában szerette volna újraalkotni a századelő vonatos szafariélményét, így megvették a régi kocsikat a dél-afrikai vasúttársaságtól.

A kocsikat modern kivitelben, néhány art deco elemmel újították fel. A keleti fekvésű lakosztályokban a vendégek a nappal együtt kelhetnek, hogy egész nap az erkélyről vagy a medencéből figyeljék a folyó köré gyűlő állatokat.

Persze kár lenne kihagyni a klasszikus szafarit, amire akár önállóan is indulhatnak a turisták, bár érdemesebb idegenvezetőt is kérni, aki jól ismeri a környéket.

A szálloda kertjét őshonos növények díszítik, a konyhakert pedig a Kruger Shalati fine dining éttermét is kiszolgálja, ahol többek között olyan helyi különlegességeket szolgálnak fel, mint a krokodil- vagy antilophús.

A lakosztályok ára személyenként, éjszakánként 9 950 Randnál kezdődik, hosszabb tartózkodás esetén kedvezményekkel. Az árak tartalmazzák az összes étkezést, italokat, két szafariutat és a repülőtéri transzfert.

Nem ez az egyetlen csábító luxusszállás Dél-Afrikában, és az sem utolsó, amikor egy dél-afrikai építész a szüleinek tervez otthont.

(Forrás: CNN, képek: Kruger Shalati/Facebook)

vadrezervátum | vonat a hídon | híd | szafari | kruger nemzeti park

FOLYTASD EZZEL

A Duna válasza a rooftop bárokra a Szabadság és az Erzsébet hidak ölelésében

Valódi legenda telefonnal: Polly Dániel és a Xiaomi 14 művészi projektje

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram