A Rex ausztrál légitársaság bejelentette, hogy 2024-ig kipróbálja a még fejlesztés alatt álló technológiát bizonyos regionális útvonalakon, míg Ausztrália-szerte több üzemeltető is hasonlóan cselekszik majd.
"A technológia működik. A próbarepülésen már bizonyított, és két év alatt még elég sok mindent tehetünk" – mondja Keith Tonkin, a Rex légi közlekedési projektekért felelős ügyvezető igazgatója.
Tonkin kitért a fosszilis üzemanyaggal működő repülőgépek alternatíváinak környezetvédelmi fontosságára, mondván: "Világszerte keményen dolgoznak a repülőgép-üzemeltetésből származó szén-dioxid-kibocsátás csökkentésén, amely egyébként a világ szén-dioxid-szennyezésének mintegy két százalékát teszi ki." Ugyanakkor elismerte, hogy az elektromos meghajtású repülőgépek biztonságával kapcsolatos közvélekedés olyan akadály, amelyet a légitársaságoknak le kell küzdeniük. "Szerintem csak fel kell világosítani az embereket az új rendszer előnyeiről...És ha egyszer elkezdjük, akkor minden rendben lesz" – állítja.
A Rex Airlines azt tervezi, hogy a légitársaság már meglévő flottájának motorjait hidrogén üzemanyaggal működő elektromos motorokra cseréli vagy utólagosan átalakítja.
Peter Harbison, az ausztrál CAPA Centre for Aviation tiszteletbeli elnöke szerint az akkumulátorok súlya komoly aggodalomra ad okot.
"Ha egy A380-ast hosszú távú utakra akarnánk feltölteni, akkor egy olyan akkumulátorra lenne szükségünk, amely körülbelül ötszáz tonnát nyomna. Ez pedig jelenleg több, mint maga a repülőgép súlya. De a rövidebb szakaszokon a következő két-öt éven belül lehetővé válik, hogy a légitársaságok a rövid távú járatokat elektromos meghajtással is képesek legyenek üzemeltetni."
A technológia más légitársaságok számára is lehetővé tenné, hogy kisebb gépekkel működtessenek járatokat, és legfeljebb féltucatnyi utast szállítsanak. "Az évtized végére már elektromos repülőgépen fogok repülni, ez biztos" – zárta Harbison.
Ha az ember a road tripekre gondol, talán nosztalgikus, 20. századi érzés keríti hatalmába. Hasítunk az országúton, miközben régi slágerek szólnak és gyönyörködünk a tájban. Ez az élmény igazi 21. századi frissítést kaphat, ha elektromos autóval vágunk neki. Ha pedig éppen ez a tervünk, akkor érdemes megnéznünk a Hertz autókölcsönző által összeállított listát, amelyből kiderül, melyik európai útvonalak a legjobbak erre a célra a rajtuk található töltőpontok mennyisége alapján.
(Forrás: Independent, fotók: Getty Images, illusztráció)
utazás | repülés | elektromos | repülőgép | akkumulátor | jövő
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!