Az erdők királyai: a fővárostól csupán néhány órás autóútra található az év európai fája

Az Európa Év Fája díjra minden évben a kontinens legszebb fáit nevezik. Idén egy kétszáz éves bükk lett a győztes.

A "Kert szíve" – így becézik azt a kétszáz éves lengyel fát, amely elnyerte 2024-ben az Európa Év Fája díjat. A monumentális bükk a Wroclawi Egyetem botanikus kertjében magasodik és a közönségszavazáson összesen közel negyvenezer szavazatot zsebelt be. A verseny történetében sorra negyedik alkalommal nyerhette el lengyel fa a kitüntető címet.

Úgy tudni, idén összesen tizenöt országból érkeztek jelölések a megmérettetésre, volt köztük olajfa is, és olyan is, amely segítségre szorul, hogy továbbra is fennmaradhasson. Végül a lengyel bükk került ki győztesen a versenyből. Második helyen közel huszonötezer szavazattal a francia Bayeux település "síró bükkje" végzett. A negyven méteres fa százhatvan éves és egy mesterséges tartószerkezet segíti, hogy még sokáig lehessen benne gyönyörködni.

A harmadik helyezett az olasz Lurasi ezeréves olajfája lett majdnem tizennégyezer szavazattal. A becslések szerint a szardíniai kisvárosban még a bronzkorban, azaz három-négyezer évvel ezelőtt ültették a fát, amely így a folytonosságot szimbolizálja.

Negyedik helyen több mint tizenháromezer szavazattal a portugál „Camellia” végzett, amely Guimarães városában, a Villa Margaridi százéves kertjében áll. A top ötbe bekerült még tízezer szavazattal egy cseh körtefa, melynek különleges lombkoronáját az erős nyugati szelek formálják.

(Forrás: Euronews, fotók: European Tree of the Year)

verseny | európa év fája | díj | év fája

FOLYTASD EZZEL

A Távol-Kelet egyik világörökségi helyszínére indul új légijárat Budapestről

Mostantól biciklivel is átkompozhatunk Magyarország második legnagyobb taván

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom