Gyümölcsös ízek egy kis üvegcsében

A hagyományos cigarettázásnak számtalan hátránya van. Ennek felsorolásával most nem fárasztanánk a kedves olvasót, hiszen szerintem mindenki fejből fel tudja sorolni a nagy részét. Ezzel szemben az elektromos cigarettázás előnyeiről, pláne a hagyományossal szemben már nagyon kevesen tudnak.

Az egyik legfontosabb, hogy itt az e-liquid hevítésével jutunk az élvezetekhez, nem pedig a dohány égetésével. Az e-cigizés során nem termelődik kátrány és hamu, az nem kerül be szervezetünkbe, és a tüdőnket is megkíméljük tőle. Ez még nem minden: a legnagyobb előnye, hogy nem lesz kellemetlen szagunk a használata után, sőt, változatos és kellemes illatú füstöt fújhatunk ki.

A világ ízei egyetlen üvegcsében?

A különböző aromák használatával megelőzzük a kifejezetten zavaró szagok kialakulását. Többé nem kell aggódnunk amiatt, hogy a szag elüldözi a körülöttünk állókat vagy nemdohányzó ismerőseinket. Sőt, az illatvilágot saját kedvünk, hangulatunk és stílusunk szerint alakíthatjuk ki. Az aromák termékpalettája folyamatosan bővül, rengeteg márkát és ízt érhetünk el, például a Liquid-Aroma.hu változatos felhozatala által.

Ha édesszájúak vagyunk, akkor kereshetünk gyümölcsös változatokat. Almától kezdve a málnán át az eperig minden elérhető. Ha különlegesebb élményre vágyunk, akár fánk ízű változattal is találkozhatunk. Amennyiben az elektromos cigarettázás egyenlő a felfrissüléssel, akkor a mentolos változatok nyújtják az ideális választást. Egzotikusabbnál egzotikusabb ízek érhetőek el.

A használat kényelmes és praktikus

Ha elektromos cigarettát használunk, nem kell a hagyományos társakat érő korlátozásoktól félnünk. Sok helyen zárt térben is “rágyújthatunk”, és mellé még a ruháink se lesznek kellemetlen szagúak, sőt. A rengeteg elérhető íznek köszönhetően, ha úgy akarjuk, még a figyelmet is felhívhatjuk magunkra egy extrémebb választással.

Amiről még nem esett szó, hogy a hagyományos cigarettázás egyik legnagyobb hátránya a tüdőnket érő negatív hatás. Súlyosabb betegségeket hosszú távon okoznak, de már rövid távon is tapasztalhatunk kellemetlen panaszokat. Az egyik legjellemzőbb nem más, mint a köhögés. Elektromos cigarettázással ez is kiküszöbölhető, ugyanis a használata nem jár köhögési ingerrel.

Rugalmasság a mindennapokban

Az e-cigizéssel nem kell lemondanunk a dohányzási szokásainkról. Ugyanúgy kezdhetjük a napot a népszerű “kávé-cigi” kombinációval, vagy ereszthetjük ki a gőzt (esetünkben a füstöt) a munkában. Az aromák nyújtotta élmények még emelnek is az egész összképen.

Többször ki kell hangsúlyoznunk, hogy a paletta hatalmas. Lehetünk “mindenevők” vagy kifejezetten válogatósak, mind a két esetben meg fogjuk találni a nekünk való ízt. Gyümölcsös ízből rengeteg elérhető van, de aki például valami igazán egyedi, dohányos ízre vágyik, annak tudjuk ajánlani a Green Kelly aromát.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Ezekre figyeljen, mielőtt műfű vásárlása mellett döntene!

Divat a munkahelyen: a tökéletes munkásnadrág kiválasztása

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom