Nincs két egyforma szobája ennek a fura formájú francia butikhotelnek

Párizsban, a Grands Boulevards közelében található ez a fantáziadús butikhotel, ahol valami megfoghatatlan érzés simogatja a vendéget. Talán ezért lett egy csapásra nagy kedvenc a Panache.

A szálloda vonalait napjainak egyik feltörekvő francia építésze, Dorothée Melichizon álmodta meg, a hotelt egy 19. században felhúzott pompás épület fogadta be az egyre tekintélyesebb kilencedik kerület egyik forgalmas sarkában.

A kissé zajos környéken szinte lüktet az élet, egymásra kiabálnak az éttermek, a kabarék és a szállodák, az estéknek arrafelé szó szerint zamatuk van.

Dorothée Meilichzon Adrien Gloaguen tulajdonossal együtt a fiatal harmincas generáció tagjaira jellemzően másként látja a világot, ennél fogva kissé vadabb megközelítéssel rajzolták meg a szállodaprojektet: az épülethez idomuló szobákat terveztek a háromszög formájú házba, és szemet gyönyörködtető, fekete-fehér, szürke, fém-, valamint krémszín uralta dekorációval pingálták ki a helyiségeket.

A recepciónak otthont adó társalgó laza, fiatalos hangulatú, ahol rozsdás árnyalatú kanapé várja, hogy lehuppanjanak rá.

A barátságos hangulat a lelkes, odaadó személyzet érdeme, akiknek hála azonnal otthon érzi magát a betérő.

Ezt csak fokozza a könyvekkel megpakolt társalgó, a hálószobákban pedig előre bekészített útmutatókat találunk arra vonatkozóan, mely éttermeket, üzleteket és kávézókat érdemes felkeresni Párizsban.

A negyvenszobás Hotel Panache egyik izgalma, hogy nincs két egyforma lakosztálya. Mindegyik tartalmaz egy eltérő, meghökkentő különbséget, legyen szó a sarokban berendezett szobáról, ahol a formákhoz simuló tükör társaságában háromszög alakú íróasztal vár, máshol pedig mini márvány éjjeliszekrények, vintázs telefonok, szecessziós bútorok vagy régimódi Bauhaus-villanykapcsolók.

A legkedveltebb alighanem a 203-as lehet a padlótól a mennyezetig érő ablakaival és aranyos kis erkélyével, de bizonyára hamar elkél a tetőtéren berendezett panorámás lakosztály is, ahol egy fülledt párizsi éjszakán sarokkádban lehet romantikázni.

A szálloda külön bejáratú étterme kísérletezős konyhával működik. Persze a minőségi francia sajtokkal, gyümölcsökkel és baguette-ekkel megpakolt klasszikus gall reggeliről áhítozókat sem éri csalódás, vacsorára ellenben egyszerűbb, rövidített választékú étlapról válogathatnak igazi kozmopolita fogások közül, úgymint a nyárias gazpacho, currys tempura csirke, vagy a borjú carpaccio.

A citrommal frissített csokoládé mousse pedig egyszerűen kihagyhatatlan.

Főszezonban kétszázötven euróba kerül egy kétágyas szoba, kevésbé zsúfolt időszakban százhuszonhatért élvezhetjük a szálloda vendégszeretetét.

Ez is érdekelhet:

Ilyen, amikor egy kemping butikhotelnek képzeli magát

Az észak-kaliforniai Sonoma megyében megbúvó AutoCampbe érkezve szinte egy butikhotelben érezheti magát a vendég.

(Fotók: Hotel Panache)

szálloda | lakosztály | hotel | butikhotel | étterem

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom