Kis- és nagygyermekes szülők is ismerik azt a hisztimenetet, amelyet a bevásárlás során tud a gyermek kerekíteni. Nincs könnyű helyzetben az anyuka vagy apuka, aki húsvét közeledtével gyerekkel téved be a boltba. A polcok telis-tele vannak színes játékokkal, hívogató édességekkel, és nem csoda, hogy az egész vásárlás egy nagy csatába torkollik. Hogy lehet megelőzni az ilyen eseteket? Egyáltalán lehetséges?
A hiszti eredete a szabad akarat, illetve annak hiánya
Az első lépés, hogy felismerjük ilyenkor: a gyerek ilyenkor szembesül a korlátokkal, és ha nem tud ellene tenni, ha nem érvényesülhet az akarata, a feszültség kitör. A dühkitörés – más néven hiszti – egy természetes folyamat, a fejlődés velejárója. Megelőzni ugyan nem lehet 100%-ban, de sok esetben, ha elérjük, hogy a gyerek úgy érezze mégis, hogy ő irányít, már csökkentettük a dühkitörések számát.
A vásárlásokat nyilván nem irányíthatja egy 3 éves, ezért egy trükkhöz kell folyamodni. Teremtsük meg számára az irányítás illúzióját.
Az illúzió megteremtése
Ha a boltba már úgy érkezünk, hogy a gyerek kiválaszthatta, hogy milyen ruhában fog menni – persze az általunk felajánlott lehetőségek közül – ha a saját bevásárlókosarába pakolhat, vagy segíthet kiválasztani, hogy két termék közül melyiket vásároljuk meg otthonra, már sokat tettünk a feszültség ellen. Bevonhatjuk a menütervezésbe is. Válasszon ő köretet a következő napi ebédhez!
Amikor készülődünk, avassuk be a programba. Ha elmondjuk neki részletesen, hogy mit tervezünk, mit fogunk vásárolni, és abban nem említjük a neki való játékot vagy az édességet, könnyebb dolgunk lesz később. Ha mégis szeretne megvenni valamit, amit nem kaphat meg, beszélgessünk vele, adjunk kompromisszumos megoldást a számára.
A gyerekek kiváló szenzorokkal vannak ellátva. Egy apró megingásunkat is észreveszik, tehát fontos, hogy végig kitartsunk az álláspontunk mellett. Ha egyszer engedünk, a következő alkalmakkor is próbálkozni fognak.
Hisztikezelés, gyakorlati tippek
Ha mindezek ellenére nem sikerül a hiszti kivédése, és lehetetlen helyzetben állunk a bolt közepén, még mindig tehetünk valamit: maradjunk higgadtak. Ez az egyik legnehezebb, hiszen a hiszti bekövetkeztéig valószínű, hogy a türelem az, aminek a híján vagyunk. De ha maradt még egy morzsányi is, azt elő kell venni, mert a hisztire dühvel reagálni olyan, mint benzinnel tüzet oltani. A higgadtság egy idő után átragad a gyerekre – ha szerencsénk van pár perc alatt. Ha már esélytelennek tűnik, hogy a hiszti véget érjen, ragadjuk ki a környezetből, vigyük át egy másik sorba, vagy ha kell, a boltból is. A környezetváltozás jót tesz ilyenkor, itt már tényleg csak pár perc a nyugalom.
Persze vannak olyan helyzetek, amikor nem is érdemes próbálkozni. Az éhséget és a fáradtságot a gyerekek nehezebben kezelik, mint mi. Ilyenkor a legjobb el sem indulni, de ha mégis szükséges, a lehető leggyorsabban befejezni a vásárlást.
(Szponzorált tartalom)
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!