Ezt a videót mindenképp látnod kell, ha tervezel valaha repülőre ülni

Taylor Rains, a Business Insider újságírója korábban a repülésbiztonság területén dolgozott, most pedig a nemrég balesetet szenvedett Japan Airlines-gép biztonsági videójára hívja fel a figyelmet. Úgy véli ugyanis, hogy a kiválóan összerakott és részletes tájékoztatónak nagy szerepe volt abban, hogy a gépen mindenki túlélte a katasztrófát.

A videó egy részletét egy másik utazási újságíró, JT Genter posztolta a Twitteren a baleset kapcsán, miután korábban felvette azt egy utazásán. Mint írta, az evakuálás részletezése "hihetetlenül emlékezetessé" tette a felvételt. Rains szintén azt írja, hogy üdítő látni, hogy az evakuálási utasítások milyen konkrétak.

Különösen fontosnak tartja, hogy az utasításban hangsúlyozzák, az utasok ne vigyenek magukkal csomagot, és meg is mutatják, hogy a táska hogyan akadályozhatja a haladást, majd a lecsúszást, és tehet kárt a csúszdában. Akárcsak a magassarkú cipő, amit szintén le kell venni a csúszás előtt.

A képek egyértelmű üzenetet küldenek arról, hogy milyen következményekkel jár, ha nem követjük a személyzet utasításait.

A JAL járatának utasai pedig követték azokat, és hátahagyták a csomagjaikat. Ez a fegyelem, amelyet a személyzet intézkedései is támogattak, valószínűleg segített abban, hogy mindenki megmeneküljön.

A Twitter-bejegyzés alatt több hozzászóló is rámutatott a JAL videójának egy másik fontos részére: hogy az is kiderül belőle, hogyan kell használni a csúszdát, miközben konkrét utasításokat ad: "nyújtsuk előre a karunkat, döntsük előre a felsőtestüket, és nézzünk arra a helyre, ahová érkezni fogunk". Mindezt pedig egy éppen lecsúszó utas perspektívájával is megtámogatja.

Fontos, hogy ezekkel a szabályokkal mindenki tisztában legyen, de a legtöbb repülésbiztonsági videó illetve instrukció nem mutatja be ennyire részletesen, mi a teendő. Pedig mindezeket jobb akkor az eszünkbe vésni, amikor nincs éppen vészhelyzet.

Nem véletlen, hogy a Japan Airlines, ami egyéb dolgokban is előtte jár más cégeknek, jelenleg is a világ egyik legbiztonságosabb légitársasága.

(Forrás: Business Insider, képek: Getty Images)

vészhelyzet | kiürítés | repülő | video | biztonság

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom