Kifogástalan tankmodellek 1:48 méretaránnyal

A modellezés egyik hamisítatlanul romantikus és esztétikus ágazatának számít a különféle tankmodellek összeállítása, méghozzá 1:48 méretarány mellett. A cikkben ezért is foglalkozunk kiemelten ezzel a szegmenssel.

Röviden átvesszük a méretaránnyal kapcsolatos tudnivalókat, hogy utána részletesen is elmerüljünk a csodás tank- és harcjárműmodellekkel kapcsolatos foglalkozás szépségeiben.

Gyorsan vegyük át a méretarány kérdését a különféle modellek esetében

Amikor modellekről, makettezésről és makettekről beszélünk, akkor a méretarány praktikus viszonyítási alapot kínál. Egész pontosan azt hivatott megmutatni a méretarány, hogy a szóban forgó makett egész pontosan hányszor kisebb az eredeti változatnál.

Ennélfogva törvényszerű, hogy a viszonylag nagyobb, majdhogynem monumentális tankmodellek esetében igencsak nagy arányszámokat célszerű alkalmazni. Innét ered tehát az 1:48 méretarány is.

Egyébként ezt a viszonyítási alapot leginkább repülők esetében szokás alkalmazni, de a harcjárműmodellek is gyakran készülnek ebben a méretarányban. Térjünk is a tárgyra, nézzük meg közelebbről az említett harcjárműveket.

A minőségi tankmodellek összeállításában rejlő hamisítatlan szépség

Masszív és erőtől duzzadó kialakítás, elképesztő formavilág és persze robosztus, markáns kinézet. Ezek azok a jellemzők, amelyekkel felvértezve egy tank vagy egyéb harcjármű egyszerre képes az emberben félelmet és csodálatot ébreszteni.

No és persze pontosan emiatt csodáljuk is olyan sokan a precízen kidolgozott tank- és harcjárműmodelleket. Valósággal lebilincseli az embert, amikor egy-egy klasszikus modell összeállításán és szépítgetésén hosszú-hosszú órákon át elmélyülten dolgozhat.

Nehéz is persze eldönteni, hogy magának a tank- és harcjárműmodellnek az összerakása vagy pedig sokkal inkább az elkészült modellben történő gyönyörködés jelenti-e a komolyabb élményt. Persze ha igazságosak akarunk lenni, akkor nyugodt szívvel kiegyezhetünk egy döntetlenben is.

Nálad melyik tankmodell számít abszolút kedvencnek?

Hogyha a modellezés szerelmeseinek a legnépszerűbb választásait vesszük alapul, akkor egyértelműen az orosz gyártmányú harcjárművek viszik a prímet. Konkrétabban fogalmazva a legendás T34-es modell viszi a prímet, de a szintén sokak által kedvelt T35-ös is rendkívüli népszerűségnek örvend.

Maradva a II. világháborús vonalnál, mindenképp meg kell említenünk az elképesztően jól felszerelt Tigriseket is, méghozzá az ugyanolyan szinten kedvelt Sherman tankokkal egyetemben. Legyünk őszinték, ilyen széles választék mellett nem is annyira egyszerű dolog választani.

De ha jobban belegondolunk, akkor nem is szükséges feltétlenül „vagy-vagy” kötőszót tennünk egy-egy harcjárműmodell közé. Ehelyett egész bátran állíthatjuk össze egyiket a másik után, néhány hónapon belül elképesztően klassz kollekciót összeállítva így.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom