2023-ban leállt a lakásárak növekedése, de új sztárrégiók vannak felemelkedőben.
Többéves trendtől búcsúzott el tavaly a magyarországi lakáspiac a kínálati árak alapján – ez derül ki egyebek mellett az ingatlan.com lakásárindexéből, amely a legfrissebb decemberi adatokat is figyelembe véve bemutatja az előző évben tapasztalt lakásár-változások tendenciáit.
Csekély plusz
Országosan mindössze 1,8 százalékkal voltak magasabbak a lakásárak 2023 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Ez minimális eltérésnek felel meg, egyben nagyon drasztikus lassulást jelent a korábbi évekhez képest. 2019 és 2022 közötti időszak utolsó negyedéveit tekintve 20-24 százalékos volt az éves áremelkedés üteme; ez alól csak a 2020-as év volt kivétel, amikor a koronavírus-járvány miatt hat százalékra lassult az éves lakásdrágulás tempója. Az árnövekedés leállására egyébként számítani lehetett, hiszen sokan elhalasztották a lakásvásárlást a magas tavalyi kamatszintek, az januártól induló új állami lakásprogram miatt.
2023 egészét tekintve hullámzó volt a lakásárak éven belüli mozgása, mert január és május között 1,9 százalékos drágulás volt megfigyelhető, a nyári hónapokban viszont másfél százalékkal csökkentek az árak. A szeptemberi fél százalékos árnövekedés után ugyanilyen mértékű árcsökkenés történt az őszi hónapokban. Decemberben az országos lakásárak viszont 0,8 százalékkal emelkedtek, ami annak is köszönhető, hogy 2023 utolsó hónapjában a kereslet is 15 százalékkal élénkült, ezért a lendületes 2024-es évkezdet a decemberi élénkülés miatt nem is tekinthető akkora meglepetésnek.
Új sztárrégiók vannak felemelkedőben
Az ingatlan.com lakásárindexe ugyan átlagosan 1,8 százalékos emelkedésről tanúskodik 2023-ban, az országon belül azonban jelentős, egyben ellentétes előjelű változások láthatóak. A gazdaságilag a legfejlettebb országrészek közé sorolt nyugat-dunántúli régióban például majdnem 5 százalékkal nőttek a lakásárak a múlt év utolsó negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
Az észak-alföldi régió, köszönhetően az ottani fejlesztéseknek, egyebek mellett a Debrecen-környéki gyárberuházásoknak, még ennél is nagyobb, öt százalékos meghaladó áremelkedéssel zárta az év utolsó hónapját.
A teljes lakáspiaciot nézve a legfelkapottabbnak számító fővárosi és Pest megyei lakáspiacon lényegében elmaradt a drágulás, hiszen mindössze 0,4, illetve 0,8 százalékos volt az árnövekedés. A budapesti eredmény nagy szerepet játszott abban, hogy országosan 2 százalék alatt maradt az éves drágulás üteme. A dél-dunántúli térséget is érdemes kiemelni, ott ugyanis 0,5 százalékkal csökkentek az árak egy év leforgása alatt.
Valós idejű adatok rajzolják ki a jövőt
Az ingatlan.com a múlt év őszén indította el a lakásárindexét, amely havi és negyedéves rendszerességgel ismerteti az országos és regionális lakásárak változását. Ezzel pedig lényegében naprakészen és valós időben mutatja be az árak alakulását, ami a komoly támogatást jelent a lakáspiac szereplőinek, hiszen a naprakész adatokból következtetni lehet az előttünk álló időszak változásaira is.
Mindezek alapján úgy tűnik, idén fordulat várható a lakáspiaci forgalmat tekintve. A tavalyi visszaesés után növekedhet az adásvételek száma. Részben a csok plusz indulásának és a falusi csok bővítésének, részben pedig az korábban elhalasztott vásárlások pótlásának és az egyre lejjebb ereszkedő lakáshitelkamatoknak köszönhetően. Az árnövekedés üteme viszont idén még elmaradhat a forgalom erősödéséhez képest, mert az ingatlan.com szakemberei szerint a lakásárak növekedése országos szinten 3-8 százalék között mozoghat 2024-ben.
(Fotók: Unsplash)
magyarország | ingatlan | ingatlanárak | lakáspiac
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!