Bár az egyéni ízlés meglehetősen szubjektív dolog, egyes épületek szépsége kollektíven lenyűgözi az embereket.
Legalábbis ezt gondolta a Buildworld, amikor megpróbálta kideríteni, hogy a világ mely építménye nyeri el a legtöbb turista tetszését. Ehhez pedig hatezer, különböző, híres nevezetességekről szóló Twitter-bejegyzést elemzett mesterséges intelligencia segítségével.
A győztes az oszakai várkastély lett, a hagyományos kelet-ázsiai építészet egyik legismertebb példája.
Bár az építkezés 1583-ban kezdődött, a kastélyt és környezetét többször felújították, legutóbb az 1990-es években. Leginkább az áprilisi cseresznyevirágzás idején érdemes eljönni ide, amikor a kastélypark háromezer fája fenséges látványt nyújt.
A második helyen az angliai Cambridgeshire-ben található, 1083-ig datálható Ely-székesegyház áll, majd a Pierre Cuypers által tervezett és 1885-ben megnyitott amszterdami Rijksmuseum következik, melynek főépülete gótikus és reneszánsz stílusjegyeket ötvöz, két központi tornya pedig a nagy katedrálisokat idézi.
A legnépszerűbb épületeknek a kastélyok és katedrálisok bizonyultak, az első tízben mindkettőből négyet-négyet találunk, a sorból az amszterdami múzeum mellett a 2012-ben épült kanadai Absolute World lakótornyok lógnak ki.
Az első tízben egyébként, ahol öt nagy-britanniai épület is helyet kapott, (talán azért, mert az angol nyelvű találatokra fókuszálták a keresést), Japán mellett az említett kanadai az egyetlen nem európai műemlék. Íme, a lista:
- Oszakai várkastély
- Ely-székesegyház
- Rijksmuseum
- Lincolni székesegyház
- Cardiffi kastély
- Salisbury székesegyház
- Warwicki kastély
- Neuschwanstein kastély
- Absolute World
- Sagrada Família
Az építészet szerelemeseit garantáltan lenyűgözi ez az öt úti cél, a kastélyok rajongóinak pedig ideális célpont lehet a Loire-völgy, ahová persze nemcsak emiatt érdemes ellátogatni.
(Forrás: Buildworld, képek: Unsplash, Getty Images)
oszaka | twitter | legnépszerűbb | oszakai várkastély | épület
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


