Szállodává alakul ez az ikonikus londoni épület, visszakaphatja a forgó éttermét is

Az 1965-ben nyitott 177 méteres torony tizenhat évig volt a város legmagasabb épülete, amíg a NatWest Tower meg nem épült.

A BT Tower eddig telekommunikációs adótoronyként működött BT Group tulajdonában, mely most eladta az MCR Hotels-nek. Így új funkcióval sikerül megőrizni az ikonikus épületet, amely 2003-ban kapott műemléki státuszt. Igaz, ironikus módon épp ebben az évben London legcsúnyább épületének címéért is versenybe szállt és a második helyen végzett.

A Posta Toronyként indult épület kommunikációs szerepe a technológia fejlődésével egyre csökkent,

a mikrohullámú antennáit pedig több mint egy évtizede eltávolították. A döntés, hogy teljes egészében eladják a BT Towert, egy korszak végét jelzi a kommunikációs iparágban.

A legfelső emeleten évekig egy forgó étterem működött, ez azonban bezárt, miután 1971-ben bombát robbantottak benne. Sokan remélik, hogy az átalakítások nyomán a kilátóhely is újra megnyílik, de valószínűleg enélkül is rengetegen kapva kapnak majd az alkalmon, hogy megszálljanak az épületben, amely hosszú évekig zárva volt a nagyközönség előtt.

Az angol fővárosban rendszeresek a nagy léptékű felújítások, így nyitott újra turistalátványosságként az egykori erőmű is. Ha pedig már a londoni utazást tervezzük, itt megtudhatjuk, melyik évszakban mire számítsunk.

(Forrás: BBC, képek: Getty Images)

legmagasabb | tévétorony | panoráma | torony | átalakítás

FOLYTASD EZZEL

Ezeket veszik észre rögtön a légiutas-kísérők, amikor az utas beszáll a gépbe

Ezen a 10 repülőtéren a leglátványosabb a leszállás a világon

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Valódi legenda telefonnal: Polly Dániel és a Xiaomi 14 művészi projektje
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom