Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

A brit Gemini Trains ambiciózus terveket jelentett be. A társaság célja, hogy 2030-tól közvetlen járatot indítson London és Köln között. Az új járatok nagyjából négy óra alatt tennék meg az utat, szemben a jelenlegi hatórás menetidővel.

A Közel-Keletről érkező befektetői háttérrel rendelkező startup nemcsak Kölnbe közlekedne. A tervek szerint közvetlen járatok indulnának Párizsba a Charles de Gaulle repülőtér és a Disneyland érintésével, valamint Brüsszelbe, később pedig Frankfurt és Düsseldorf is bekerülhet a hálózatba.

Kezdetben napi 11 járatot indítanának, az utazás árát pedig dinamikus árazás alapján határoznák meg.

A Párizsba szóló egyirányú jegyek ára várhatóan 59 angol fontról, azaz körülbelül 25 ezer forintról indul.

A Gemini mellett a Virgin Trains is 2030 körül indítana járatokat Londonból Párizsba, Brüsszelbe és Amszterdamba, később pedig Németország és Svájc felé is terjeszkedne. Emellett az olasz Trenitalia és a spanyol Evolyn is tervezi, hogy belép a Csatorna-alagúton át közlekedő nemzetközi vasúti piacra.

A több mint harminc éve egyeduralkodó Eurostar sem marad tétlen. A társaság a német Deutsche Bahnnal együttműködve a következő évtized elejére közvetlen összeköttetést tervez London és több német város között.

(Forrás: Euronews, fotók: Getty)

köln | vonat | london | vasúttársaság | Európa | járat

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 24. számát!

Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom