Vannak helyek, ahol tökéletesen el tudunk szakadni a hétköznapoktól, akár egy rövidebb pihenő alatt is. Kérdés nélkül ezek közé tartozik a balatonfüredi ötcsillagos, felnőttbarát LUA Resort is, ahol mindent megkapunk, amire egy önérzetes hedonista vágyhat egy elvonuláson.
Két éve nyitott meg Füreden a LUA Resort *****, és azóta is folyamatosan rajta van a radarunkon, nyilván nem véletlenül: a LUA Boutique RoomZ-vel együtt 81 szobát és 14 lakosztályt kínál a hotel, melynek szerencsés vendégei szabadon variálhatják az aktív és a passzív kikapcsolódás elemeit.
Kezdjük a tágabb környezettel! Az új kikötőben egyszerűen csak gyönyörködni is élmény, de ebben a hotelben lehetőségünk van a tó vizéről rácsodálkozni a part természeti szépségeire és építészeti csodáira, méghozzá luxus catering csomag társaságában.
Elég csak annyit mondanunk, hogy elénk tárul a mindig fenséges a Balaton-felvidék, a Tihanyi-félsziget az apátság épületével, és az innen nézve teljesen új arcát mutató keleti medence.
De a bérelhető elektromos eszközök közül szárazföldi is található (Vespa, rollert és kerékpár is), így akár a másik irányba is nekivághatunk a tájnak, megnézni, honnan nézelődtünk még az előbb.
Ám az imént elvonulást ígértünk, ami persze jelenthet robogózást is, de egy pár két tagja közül az egyiket biztosan magával ragadja a wellness-részleg pazar felhozatala.
Talán egyebet sem kell említenünk, mint a több mint ezer négyzetméternyi képernyőmentes teret, ami önmagában is felér egy lottóötössel, de a LUA Spában emellett belső panorámás élménymedence, pezsgőfürdő, külső fűtött medence és lebegőkabin is vár.
Természetesen vannak szaunák is (finn, infra, bio), no meg gőzkabin, amelyek bármelyike kitűnően szolgálja a testi megtisztulást és a lelki egyensúly helyrebillentését.
A legjobb váltogatni ezeket a helyszíneket: egy intenzív szaunázás után kimenni a szabadba, aztán vissza mondjuk a lebegőkabinba.
Ez utóbbi a float spa, egy magas sókoncentrátumú, különleges formájú és atmoszférájú kétszemélyes medence, amelyben a holt-tengeri lebegést imitálva lazulhatnak el. Semmiféle terhelés nem éri az izmainkat, ízületeinket, így azok teljesen ellazulnak, miként mi magunk is; relaxáció, meditáció, töltődés. Kinek, mi, de az biztos, hogy a lebegőkabin mindenkire hatással van.
Még olyan különlegességeket is kipróbálhatunk, mint egy Omorovicza rituálé: a luxus kozmetikai márka ugyanis felismerte a magyar termálvíz és gyógyiszap bőrszépítő hatásait. A legújabb ásványi anyagok, az emberi érintés és a gyógyvizek rendkívül magas ásványianyag-tartalma szó szerint szerves része egy Omorovicza arckezelésnek. A kizárólag a LUA Resort számára kialakított masszázs során az arcizmaink ellazulnak a profi masszázsterapeuta ujjbegyei alatt, ezt követi a test ellazulása, mindent áthatnak a finom illatok, és az érzés, hogy ilyen kényeztetésben bizony a kiválasztottaknak lehet részük.
Nyilván nem fogunk hibázni a Michelin-ajánlással rendelkező NOON bár és étterem menüsorában sem, legyünk akár gluténérzékenyek, peszketariánusok vagy bármi más, sőt akár ezek szabadon választott kombinációi.
Vacsora előtt/után vár a LUA Beach, partmenti medence, napozóterasz, móló, kényelem, séta, egy könnyed úszás, ami jól esik a testnek megannyi passzív kikapcsolódás után. A nap végén pedig visszahúzódunk a szobánkba, ahol azonban a kellemes terasznak köszönhetően szintén kapcsolatban maradhatunk a Balatonnal és a környező természettel, ami indokolt is, elvégre egy örök szerelemről beszélünk.
(Fotók: LUA Resort)
kirándulás | lua resort | balatonfüred | nagy sztori | balaton | ötcsillagos
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!