Magyarországon áthaladó vonatokat is érint a kedden kezdődő német vasúti munkabeszüntetés, nagyon sok vonat fog késni és jelentősek lesznek a fennakadások.
Több, Magyarországról induló vagy ide érkező nemzetközi vonaton is hosszabb menetidőre kell számítani keddtől szerdáig a német vasúton tervezett munkabeszüntetés miatt, közölte a Mávinform a német vasúttársaság tájékoztatása alapján.
Azt írták: a német vasúton kedden hajnali két órától szerda hajnali két óráig munkabeszüntetést tartanak. Emiatt jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre kell számítani.
A munkabeszüntetés érinti a Budapest-Stuttgart-Budapest közötti közvetlen kocsikat továbbító Kálmán Imre EuroNight, a Budapest-Bécs-Salzburg-München-Budapest között közlekedő Railjet Xpress, a Budapest-Berlin-Budapest közvetlen kocsikat továbbító Metropol EuroNight, valamint a Budapest-Hamburg-Budapest között közlekedő Hungária EuroCity vonatokat.
A Magyarországot is érintő Railjet Xpress vonatokkal kapcsolatban azt írták, március 12-én valamennyi müncheni járat csak Budapest és Salzburg között közlekedik. Tudatták azt is, hogy március 12-én a Nyugati pályaudvarról 7.29-kor induló Hungária EuroCity (EC 172) csak Budapest és Prága között közlekedik. A Nyugati pályaudvarra 20.28-kor érkező Hungária EC csak Prága és Budapest között közlekedik.
A tájékoztatás szerint március 11-én és 12-én a Nyugati pályaudvarról 19.30-kor induló Metropol EN vonattal a Budapest-Berlin közvetlen kocsik nem közlekednek. Március 11-én és 12-én a Berlinből menetrend szerint 19.21-kor induló Metropol EN vonattal a Berlin-Budapest közvetlen kocsik nem közlekednek.
Március 11-én a Keleti pályaudvarról 20.40-kor induló Kálmán Imre EN vonattal a Budapest-Stuttgart kocsicsoport sem jár. Március 12-én a Salzburg felől a Keleti pályaudvarra érkező Kálmán Imre EN vonat Stuttgart-Budapest közvetlen kocsijai között nem közlekednek.
A már korábban, március 11-ig megváltott, március 12-i Németországba vagy Németországból, illetve Németországon keresztül történő utazásra szóló menetjegyek és helyfoglalások díjmentesen visszaválhatók, a legfoglalt időpont előtt (március 11.) vagy március 19-ig a jegyen feltüntetett viszonylatban felhasználhatók. A jegyek érvényesítése más időpontra a nemzetközi jegypénztárakban intézhető. Online vásárolt menetjegyek visszaváltását a mobilalkalmazásban és az [email protected] e-mail címen lehet kezdeményezni.
(Fotók: MÁV Facebook)
máv | késés | vasúti sztrájk | vonat | sztrájk
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!