Mind a munkában, mind pedig a magánéletben sokakat érintő probléma a mikromenedzselés, holott a feladatok delegálásával nemcsak a hatékonyság növelhető, de a folyamatos stressznek és túlterheltségnek is véget lehet vetni.
Az irányításmánia káros az egészségre
A legtöbb közép- és felsővezető azt szeretné, ha munkatársai ugyanolyan elánnal, lelkesedéssel és precizitással végeznék munkájukat, ahogyan azt ő teszi. Mindenről tudni szeretne, képben akar lenni a pénzügyektől kezdve az ügyfélkommunikáción át az anyagbeszerzésekig minden területtel.
Azok, akik a mikromenedzselés problémájával küzdenek, nemcsak általános képet akarnak kapni, hanem mindent irányítani akarnak, mindenhez az ő döntésük szükséges, a feladatokat túlzottan is szoros ellenőrzés alatt tartják. Ennek eredményeként rendkívül sokat túlóráznak, szabadidejükben is a munkájukkal foglalkoznak, alvási idejüket minimálisra csökkentették. Ezzel párhuzamosan folyamatos feszültségben élnek, a mindennapos küzdelmeik pedig a magánéletükre és az üzleti hatékonyságukra is károsak.
Bizalom és szakmai felkészültség
A jó vezető azonban ki tudja adni a feladatokat a kezéből. Ehhez olyan csapatot kell tudnia építeni, amelynek tagjai szakmailag megfelelnek az elvárásainak, naprakészek saját területük változásaival kapcsolatban, és akikben meg tud bízni.
A munkák delegálása nem jelenti azt, hogy nem ellenőrzi a feladatokat: az e-mailekre és a telefonhívásokra ugyan nem ő válaszol, de heti jelentésekből tájékozódhat akár ezekről is, ahogyan az egyes munkák státuszáról is. Ma már számos lehetőség nyílik arra, hogy a folyamatban lévő munkákra is ránézzen: különböző online projektmenedzsment alkalmazásoknak köszönhetően naprakész tud lenni a komplex üzleti működéssel úgy, hogy az általános tájékozódásra csupán pár percet szán a napjából.
A vezető és a munkavállaló közötti bizalom fokmérője is lehet az, hogy mekkora felelősségi körrel és döntéshozó joggal van felruházva az illető, így ennek bővülése munkájának nagyra értékelését is jelentheti.
A Motivosity által nemrégiben végzett felmérés szerint tíz megkérdezett munkavállaló közül hét azt állította, hogy munkahelyén a legtöbbet az jelenti számára, ha azt érzi: közvetlen felettese, vagy a vállalati vezető megbecsüli őt és a munkáját.
Ez pedig egyértelműen növeli a lojalitást, ami a munkavállaló és a vállalatok szempontjából is csak előnnyel járhat.
A munkahelyi stressz észrevétlenül gyűrűzik be az életünkbe, gyakran már útközben azon aggódunk, milyen feladatok várnak ránk a nap folyamán, és ennek hogyan tudunk majd megfelelni. A stressz önmagában mentálisan és fizikálisan is befolyásolja az életminőséget, de az Egészségügyi Világszervezet szerint szív- és érrendszeri megbetegedésekhez is vezethet. Így csökkentheted!
(Fotók: Unsplash, Getty Images)
hatékonyság | munka | mikromenedzselés | motiváció | időgazdálkodás | életmód
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Ennyiért már lakást veszel: elszálltak a foci-vb-döntő jegyárai
Kiderült, hogyan szállítják a döntő helyszínére a vb-trófeát
Hatalmas botrány: Shakira miatt írja újra a foci legalapvetőbb szabályait a FIFA
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


