Húsz évvel ezelőtt kezdődött a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Mercedes-Benz közös sikertörténete: a világhírű német autóipari szereplő és a magyar egyetem modellértékű együttműködésének ideje alatt a budapesti intézmény járműtervezési programja a világ élmezőnyébe került.
2022. október 27. és 30. között a MOME egy rendhagyó, két valóságban is testet öltő kiállítással és a SHIFT című kiadvány megjelenésével ünnepli ezt a két évtizedet,
az elmúlt időszak legizgalmasabb munkáit és a tervezőket, akik megálmodták és megvalósították azokat.
Az egyetem emblematikus tereiben és kertjében sétálva a látogatók végigjárhatják az intézmény és az világhírű autómárka közös szakmai útjának meghatározó állomásait, és bepillantást nyerhetnek az egykori hallgatók, mára ismert járműtervezők munkájába.
A négy napon keresztül látogatható kiállítás egyik különlegessége, hogy az elmúlt évek kiemelkedő járműtervei és formakoncepciói
többek között makett formájában és a kiterjesztett valóságban, digitálisan is megtekinthetők.
Sőt, az érdeklődők két rendkívüli autóval, a teljesen elektromos Mercedes-AMG EQE modellel és a világ egyetlen Vision AMG modelljével is találkozhatnak a MOME Zugligeti úti campusán.
MOME | mercedes-benz | Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Több mint két méter magas, kézzel festett húsvéti tojásokat láthatsz a határ közelében
Ebben a gyönyörű olasz kisvárosban tavasszal minden a citrom körül forog
Jön a tavasz legizgalmasabb balatoni programja
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!








