A Latam Airlines Sydneyből Aucklandbe tartó járatának utasai egyszercsak azt érezték, hogy a gép, egy Boeing 787 Dreamliner hirtelen zuhan egy nagyot. Akik nem voltak bekötve, kirepültek az üléseikből, és sokan beverték a fejüket a gép mennyezetébe.
Az új-zélandi mentőszolgálatnak ötven embert kellett ellátnia, tizenkét embert pedig kórházba szállítottak. Egy beteg súlyos, a többiek pedig közepesen súlyos illetve könnyebb sérüléseket szenvedtek.
A balesetről illetve annak okáról további részleteket egyelőre nem osztottak meg, de a Latam Airlines közleményt adott, mely szerint mélységesen sajnálja az utasoknak okozott kellemetlenségeket.
Azt írták, műszaki hiba okozta az erőteljes mozgásokat, illetve, hogy a gép menetrend szerint szállt le az aucklandi repülőtéren, de további információkkal nem szolgáltak.
A repülő a tervek szerint Aucklandből Chile fővárosába, Santiagóba repült volna tovább, ahol a dél-amerikai légitársaság székhelye is található, ezt a járatot azonban törölték, és keddre tették át az utat.
Ha a legbiztonságosabb helyet keresed a repülőn, erre indulj!
(Forrás: BBC, képek: Getty Images)
sérülés | baleset | Latam | boeing | repülő
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!