A Sotheby's bejelentette, hogy árverésre bocsát egy kortárs magángyűjteményt, melyben Andy Warhol és Pablo Picasso művei szerepelnek több mint 600 millió dollár értékben. Ez a legmagasabb becsült értékű gyűjtemény, ami valaha kalapács alá kerül.
Az aukciósház közleménye szerint a Macklowe-gyűjtemény hatvanöt darabja páratlan együttest alkot, ami az elmúlt nyolcvan év nyugati művészeti teljesítményének csúcspontjait mutatja be.
"Kétség sem férhet hozzá, hogy ez az aukció a világ minden táján megmozgatja a gyűjtők fantáziáját, és a művészeti piac meghatározó pillanataként ír majd történelmet" – mondta Charles Stewart, a Sotheby's vezérigazgatója.
Az árverésről szóló bejelentés örvendetes hír a nemzetközi műtárgypiac számára, amely csak mostanában lábadozik a világjárványból. A Covid-hatás csökkent értékesítésben és munkahelyi elbocsátásokban mutatkozott meg világszerte. Az Art Basel és a UBS jelentése szerint 2020-ban az eladásokban értéke huszonkét százalékkal esett vissza a művészeti piacon.
Harry Macklowe ingatlanmogul és felesége, Linda több évtizedig tartó házasságuk során tettek szert a műalkotásokra, de 2018-as válóperük után egy New York-i bíró elrendelte, hogy adják el a gyűjteményt, a bevételt pedig osszák el egymás között. A Sotheby's két New York-i árverésen kínálja fel a Macklowe-kollekció darabjait, az egyiket november 15-én, a másikat valamikor 2022 májusában rendezi.
Az első árverésen olyan ikonikus művekre lehet licitálni, mint Andy Warhol Marilyn Monroe-ról készült szitanyomott portréja, Mark Rothko egyik hatalmas festménye, Gerhard Richter tengeri tájképe, valamint egy Picasso-szobor, amelyet barátjának, a francia költő Guillaume Apollinaire-nek dedikált.
Ismét aukcióra kerül egy Banksy-festmény, amely eredeti árának ötszöröséért is elkelhet. Mint ismert, 2018 októberében a Sotheby’s aukcióján 1,4 millió dollárért eladták Banksy egyik leghíresebb képét, a Girl With Balloon-t, azaz Lány lufival című alkotást. Közvetlenül az aukció nyertesének kihirdetése után a keretbe rejtett aprítógép működésbe lépett és elpusztította a festmény felét. Most, a Szerelem a kukában – a műalkotás új neve, amelynek értéke akát 8,3 millió dollár is lehet.
(Forrás: Reuters, fotók: Getty Images)
Harry Macklowe | picasso | warhol | legdrágább | magángyűjtemény | minden idők
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Ennyiért már lakást veszel: elszálltak a foci-vb-döntő jegyárai
Kiderült, hogyan szállítják a döntő helyszínére a vb-trófeát
Hatalmas botrány: Shakira miatt írja újra a foci legalapvetőbb szabályait a FIFA
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
