A 2024-es mászószezonra készülve Nepál nagy rendrakásba fogna a világ legmagasabban fekvő hegycsúcsán.
Április 14-én a katonaság tizenkét tagja tizennyolc serpával érkezik az Everest alaptáborába, hogy megkezdje a munkát. Tíz tonna szemetet szállítanak el és öt holttestet terveznek kiemelni a hegyről. A csúcstámadás minden évben áldozatokat követel, tavaly tizenkét hegymászó halálát erősítették meg, míg további ötöt eltűntként tartanak nyilván, köztük Suhajda Szilárdot.
Jelenleg a legtöbben Nepálból próbálnak feljutni a 8849 méteres csúcsra, de idén hosszú idő után Kína is megnyitotta a hegyet a mászók előtt.
Tavaly a nepáli kormány rekordszámú, 478 mászóengedélyt adott ki, ez azonban nem fedi a hegyen tartózkodók számát, mivel többek között serpák, kisegítő személyzet és mások jelen vannak a mászócsoportokkal. A tömeg eredménye pedig a túlzsúfoltság és a sok szemét, ami az elmúlt évek két legnagyobb problémáját jelenti. A nepáli hadsereg 2019 és 2023 között összesen száztíz tonna hulladékot gyűjtött össze.
Idén emellett több változtatást is bevezetnek: a mászók már nem használhatják toalettnek az egész hegyet, erre a célra külön zacskókat kell magukkal vinniük, emellett egy nyomkövető chipet is a kabátjukba varrnak.
(Forrás: CNN, képek: Getty Images)
mount everest | nepál | himalája | takarítás | hegymászás
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!