A Post Office Travel Money csapata idén is összeállította a leggazdaságosabb úti célok listáját.
A rangsorhoz az olyan alapvető cikkek árát hasonlították össze a népszerű nyári úti célokon, amelyeket jó eséllyel megvesznek a turisták a kiruccanás alatt. Bár a globális első helyre Vietnám került, Európában is van néhány jó ajánlat azoknak, akik nem akarnak a világ másik végére repülni. A legdrágább úti célnak ugyanakkor Costa Rica bizonyult, Mexikóval szorosan a nyomában.
A tizedik legolcsóbb európai úti cél így Prága lett, ahol 990 forintnak megfelelő összegbe kerül egy kávé, egy két főre szóló, háromfogásos vacsoráért pedig 31 200 forintnak megfelelő árat kell fizetni. A kilencedik helyre került Korfun egy háromfogásos vacsora átlagosan 25 820, míg egy pohár bor 2440 forintnak megfelelő összegbe kerül, a máltai Sliemában pedig egy üveg helyi sör 1220, egy két személyes, háromfogásos vacsora pedig átlagosan 29 135 forintnak megfelelő összeg.
A hetedik helyen álló Budapestnél kiemelik, hogy az árak tíz százalékkal csökkentek tavaly óta, így egy pohár bor 1670, míg egy vacsora 30 880 forint. A fővárost emellett ikonikus termálfürdői és a Várhegyről nyíló kilátás miatt dicsérik.
Lanzarotén egy pohár bor 1750, egy üveg helyi sör pedig 1160 forintnak megfelelő összegbe kerül, Costa del Solon pedig egy üveg sört 1020, egy vacsorát pedig 23 785 forintnak megfelelő összegért kínáltak. Páfoszban egy pohár bor 1588, egy vacsora pedig 23 142 forint, míg Marmarisban egy pohár bort 2265, egy vacsorát pedig 22 630 forintért kapunk. A bulgáriai Napospart híresen gazdaságos úti cél: egy üveg sör 860, egy pohár bor pedig 1705 forintnak megfelelő összegbe kerül, míg egy vacsoráért 18 194 forintot kell fizetni.
Európa legolcsóbb úti célja Algarve lett, ahol egy pohár bor mindössze 815 forint, míg egy üveg sör mindössze 1020 forintba kerül.
Aki pedig pénztárcabarát luxusélményt keres, ezekre az úti célokra fizet be az idén.
(Forrás: Express, képek: Getty Images)
olcsó | európai | legolcsóbb | Európa | utazás
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!