Ez az apró hiba nagyon sokba kerülhet a repjegyfoglalásnál

Előfordulhat, hogy a hétköznapokban, mondjuk aláírásnál vagy megrendelésnél nem azt a nevet használjuk, ami az igazolványainkban szerepel. Például, mert a két keresztnévből csak egyet használunk, esetleg nem mindig írjuk ki a doktor előtagot.

Repülőjegy-foglalásnál azonban mindez végzetes lehet. Ilyenkor ugyanis pontosan egyeznie kell a jegyen szereplő névnek azzal, ami személyi igazolványban illetve útlevélben található. Egy ausztrál házaspár pedig ezt nemrég a saját kárán tanulta meg, 3200 dollárért (több mint egymillió forintért).

A Phil nevű férfi Londonból foglalt retúrjegyet kettőjüknek egy közvetítő oldalon keresztül, felesége keresztneve, a Katherine helyett viszont a becenevét, a Kate-et használta.

A felszállásnál megállították őket, mert a nő nevei nem egyeztek. A légitársaság azt mondta, hogy először le kell mondaniuk a jegyet a weboldalon, ahol foglalták, majd újra kell foglalniuk a megfelelő névvel. Ezt csak meglehetős ráfizetéssel tudták megtenni. Csak részben kapták vissza az első jegy árát, és lényegesen magasabb árat fizettek az új, javított jegyért. Nem tudták elérni, hogy átírják a nevet a jegyen.

Szóval érdemes nagyon résen lenni, és ha törzsutas fiókot vagy online utazási profilt használunk, ellenőrizzük, hogy nevünk megfelelően jelenik meg a jegyen.

A repülőjeggyel kapcsolatban még egy fontos szabály van, amiről nem szabad megfeledkezni, de nemcsak a repülőjegy miatt kerülhetünk bajba a repülés során.

(Forrás: Thrillist, képek: Getty Images)

 

repülőjegy | foglalás | hiba

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom