A Roland Garros, mint a franciák nemzeti büszkesége nagyon sokat ad magára, a plakátjait évtizedek óta neves grafikusok és művészek készítik. Egy ideje már egy helyen a garros.galleryben is láthatjuk őket.
Az idei Roland Garros a meglepetések tornája volt (elég most Sinner, Djokovic és Medvedev korai búcsújára gondolni), talán ebből érezhetett meg valamit előre a 2026-os plakát elkészítésére felkért JR, a francia street art színtér meghatározó alakja, merthogy elég szürreális plakátot tervezett.
„Kint a pályákon a nézők fizikailag is osztoznak egy élményen, és ezeket a kollektív élményeket még fontosabbnak tartom most, hogy oly sok mindent képernyőn át figyelünk
– magyarázta JR a torna honlapján. – A Roland Garros ennek az élménynek a csúcsa: minden néző kapcsolódik egymással a nap közepén, és ez egy olyan valami, amit meg kell őrizni. A stadiont az évek során kibővítették, mert az embereknek a közösen megélt élményre van szükségük.”
A művész egyébként nemcsak grafikákat és installációkat készít – a Pont Neuf híd barlanggá alakításáról nemrég a Roadsteren is írtunk –, de dokumentumfilmeket is készített, sőt a nemzetközi hírnevét azokkal alapozta meg.
JR elődei
Tenisz- és sportrajongóknak azonban alapvetés végignézni az 1980 óta tervezett egyedi plakátokból összeállt garros.gallery-t, ami még a sportra immunisok számára sem érdektelen. A plakátok többsége ötletes, szellemes, gondosan kidolgozott, garantáltan talál mindenki saját kedvenceket a felhozatalban.
Magát a garros.gallery-t Juan Buis hozta létre, miután egy viral tweet rádöbbentette, hogy a francia Grand Slam plakátjai nem láthatóak egy helyen, jó minőségben – írta meg a Brandguide dizájnportál, akik nyomban hozzátettek egy újabb aspektus dizájner szemmel, mondván:
„Képzeld el, hogy végiglapozol évtizedek design evolúcióján egyetlen oldalon.”
A Garros művészek által kidolgozott plakátjai túlmutatnak a marketingen: ez „élő márkaépítés, láthatjuk, hogyan őrzi meg egy brand a lényegét, miközben folyamatosan megújul.”
És mint említettük, a művészi kidolgozás végett még az sem szükséges, hogy a befogadó konyítson a teniszhez, ha pedig nem az egyes műveket, hanem a teljes sorozatot nézzük, feltárul egy „fantasztikus tanulmány arról, hogyan fejlődik egy vizuális identitás. Minden plakát tükrözi azt a korszakot, amikor készült – a színvilágot, a tipográfiát, a kompozíciót. Ez igazi masterclass a konzisztens, mégis évről évre friss márkaépítésből.”
A plakátok között mindenféle stílust megtalálható: kollázs, illusztráció, fotó, minimalizmus, expresszív művészet. Mindegyik egyedi megközelítése egyedi, mégis megragadja a brand szellemiségét, amiből látszik, mennyire rugalmas a brand.
Mit mondhatnánk még? Azt, hogy kattints bele legalább pár percre, mert egészen lenyűgöző, ahogy egy egyszerű teniszpályából mennyi mindent bontanak ki a tervezők – persze ez nem meglepő, elvégre neves alkotókról van szó, hogy mást ne mondjunk, az 1991-es plakátot Joan Miró csinálta.
A Roland Garrosnak persze nemcsak a plakátjai jók, de a helyszíni élmény is fantasztikus, erről is beszámoltunk nemrég.
(Forrás: Yellow, fotók: Garros Gallery, a nyitókép: Unsplash)
párizs | tenisz | poszter | Roland Garros | galéria | plakát
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Bepillanthatunk a valódi Észak-Koreába Budapest közelében
Látványos vízparti fürdőház nyílik Európa egyik legélhetőbb városában
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
