Jövő héttől megszűnik az ellenőrzés minden reptéren a schengeni térség országaiba utazóknak és onnan érkezőknek Romániában

A romániai repülőtereken a részleges schengeni csatlakozás után megszűnnek a határellenőrzések, kivétel néhány bejelentetlen akciótól a határrendészettől.

Románia repülőterein jövő héttől megszűnik a határellenőrzés a schengeni térség más országaiba utazó vagy azokból érkező utasok számára, de a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket az esetleges törvénytelenségek megelőzése érdekében – közölte hétfőn a román határrendőrség országos főkapitánysága.

A kockázatelemzésen alapuló, illetve megalapozott gyanú esetén végzett igazoltatás során a határrendőrök a náluk lévő mobileszközökkel ellenőrzik az úti okmányokat, lekérdezve a hatóság adatbázisait, és az utazás megszakításáról, illetve egyéb intézkedésekről dönthetnek, amennyiben szabálysértést vagy törvénytelenséget tapasztalnak.

A közlemény külön kitér arra, hogy nem változnak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: az ezekhez szükséges iratokat – érvényes úti okmányokat, a jelen nem lévő szülő (szülők) írásos beleegyezését, stb. – azonban nem szükséges a repülőtéren felmutatni, azokat szintén csak szúrópróbaszerűen ellenőrzik. Amennyiben a kiskorú nem a szülők vagy a törvényes gyám társaságában utazik külföldre, az őt kísérő felnőttnek már nem kell kinyomtatott erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkeznie, a határrendőrök ugyanis a személyazonossági adatok alapján helyben ellenőrzik esetleges priuszát a bűnügyi nyilvántartóban.

Románia március 31-től kezdődően válik a schengeni térség tagjává, de a határellenőrzés egyelőre csak a repülőtereken és kikötőkben szűnik meg, a közúti és vasúti közlekedésben még nem.

Románia 17 nemzetközi repülőtere közül a bukaresti Henri Coanda Repülőtér bonyolítja le a légiforgalom mintegy felét évi csaknem 15 millió (érkező és távozó) utassal. A turistaszezonban a repülőtéren napi 43 ezer utas szállítását bonyolítja le.

(Fotó: Unsplash)

schengeni csatlakozás | románia | repülőtér | határellenőrzés | schengen

FOLYTASD EZZEL

Viccnek indult, de megcsinálták: Barcelona meghekkelte a Google Térképet

Mostantól Európa egyik legegzotikusabb országa is várja a digitális nomádokat

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom