Joe Gilbert rutinos videós, az viszont neki sem eshetett jól, hogy Rotterdamban elvesztette a kameráját. Becsületére legyen mondva, így is összehozott néhány lírai képsort az iPhone-jával.
Piet Blom a hetvenes évek végén alkotta meg a híres rotterdami kockaházakat (Kubuswoningen), a modern építészet egyik klasszikusát, ahol minden kocka egy fát jelképez, a házcsoport együtt pedig kiadja az erdőt.
Összesen 38 kockából és két szuperkockából áll az épületcsoport, amely sűrű beépítésre ad lehetőséget, miközben a földszinten szellős marad, a tetőtérben pedig elegendő helyet kínál.
Blom tervébe csak egy hiba csúszott: olyan sok turista csodálta, hogy az már zavarta a "városi faluban" lakókat, mígnem az egyikük úgy döntött, inkább megnyitja a házát a nagyközönség számára is. Így aztán most már belülről is szét lehet nézni a négyszintes, mintegy száz négyzetméteres házakban – ahol a hasznos alapterület azért inkább csak a háromnegyede ennek. Nyilván a dőlésszög miatt.
Joe Gilbert profi épületvideós a forgatás előtt elvesztette a kameráját, így egy telefonnal volt kénytelen megoldani a feladatot. A felvételen így is átjön a környék hangulata, ahogy a szomszédos park fái összekacsintanak az ikonikus épületsorral.
video | urbanisztika | design | dizájn | rotterdam | épület
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Ilyen egy luxusmárka-platform irodája, ahonnan az Alpokig is ellátni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Magyar turisták vették videóra, ahogy kitör a meteocunami Horvátország népszerű üdülővárosában
Itt a bizonyíték arra, hogy Lewis Hamilton más sportágban is megállná a helyét
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!