Újabb fejezetéhez érkezett a huzavona a Schiphol reptéren, mely a környezetvédelem és ipari érdekek közt zajlik.
Még 2022-ben állt elő a holland kormány a javaslattal, mely szerint csökkentené a járatok számát. Több ország azonban, köztük az Egyesült Államok is tiltakozását fejezte ki és arra figyelmeztetett, hogy a lépés sértheti az európai jogot és a légiközlekedési megállapodásokat, így a tervet elvetették.
A Right to Protection from Aircraft Nuisance (A repülőgépek okozta kellemetlenségek elleni védelemhez való jog) elnevezésű szervezet azonban nem hagyta annyiban a kérdést és bíróságra vitte az ügyet.
Úgy tűnik, nem hiába, mert a pert a megnyerték,
a holland kormányt pedig arra kötelezte a bíróság, hogy tartassa be a meglévő, zajszennyezés elleni törvényeket, és biztosítson hatékony jogorvoslatot azoknak, akik a reptér forgalma miatt súlyos kellemetlenségeket illetve alvászavart tapasztalnak.
Az ország közegészségügyi intézetének becslése szerint ez mintegy 259 ezer embert érint.
A bíróság szerint a kormány szisztematikusan a légi közlekedési ágazat érdekeit helyezte az emberek érdekei fölé, a helyi lakosokkal szembeni bánásmód pedig felér azemberi jogok európai egyezményének megsértésével.
Nemrég más okból is tüntettek a környezetvédők a járatritkítás mellett, bár mostanában épp maguktól is elkerülik az utazók a Schipholt, ha tehetik.
(Forrás: Euronews, képek: Unsplash)
repülőtér | Schiphol | zajszennyezés
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!