Tíz titkos hely a világban, ahová sohasem léphetünk be

A világ legfontosabb épületei közül néhányat csak viszonylag kevés ember látogathat. Ezek ugyanis szigorúan titkos helyek, melyek falai bár jól ismertek, a benti életről csupán a mozivászonról lelhet elképzelésünk.

A világ legtitkosabb épületei közül több hírszerző ügynökségek központjaként funkcionál, falaik között több kilométernyi titkosított dokumentumot és kormányzati titkot tartanak. Máshol pedig olyan iratok találhatók, amelyek csak tudósok és kutatók számára hozzáférhetők. A brit GCHQ fánk alakú főhadiszállásától a Colorado-hegységben megbúvó katonai parancsnoki központig, a világ legszigorúbb titkos épületeinek története éppoly lenyűgöző, mint a bennük zajló események.

MI6 (London, Anglia)

A Vauxhall Cross, a brit titkos hírszerző szolgálat (azaz az MI6) hatalmas főhadiszállása Londonban, a Temze déli partján helyezkedik el. A Sir Terry Farrell építész által tervezett és 1994-ben elkészült posztmodern komplexum háromrétegű ablakokkal, két vizesárokkal és földalatti rendszerekkel rendelkezik.

Az MI6 00-as osztályának otthonaként több James Bond-filmben is megjelent.

A Vauxhall Cross-t 2000-ben egy RPG-22-es páncéltörő rakétával támadták meg. Feltételezések szerint egy ír csoport állhatott az akció mögött, amelyben azonban csupán egy egy nyolcadik emeleti ablakot tudtak megrongálni.

CIA (Langley, USA)

A Virginia állambeli Langley városában található a Központi Hírszerző Ügynökség, vagyis a CIA központja, melyet Amerika egyik legtitkosabb épületegyütteseként tartanak számon. A komplexum két fő épületből áll és összesen kettőszázötvennyolc hektáros területen helyezkedik el. Az eredeti központi épületet a Harrison and Abramovitz építésziroda tervezte és a kivitelezési munkálatok 1961-ben zárultak le.

Az új épületegyüttes a Smith, Hinchman és Grylls Associates tervezésében született meg 1991-ben. A nagyközönség számára nem látogatható CIA Múzeumban

az ügynökség történetéből származó, titkosított dokumentumok, fegyverek és kémfelszerelések vannak kiállítva.

1993-ban lövöldözés tört ki a CIA épületénél, melyben két alkalmazott meghalt és két másik megsebesült. 2021-ben pedig egy fegyveres férfi támadási kísérlete borzolta a kedélyeket Langley-ben.

MSS (Peking, Kína)

Az Állambiztonsági Minisztériumot 1983-ban alapították, azóta Kínában hírszerző ügynökségi feladatot lát el. Bár hivatalosan a Közbiztonsági Minisztérium Tienanmen tér közelében található épületegyüttesében található, valójában egy titkos központban működik, mely egy egész háztömböt foglal el Peking Haidian kerületében. A híres Nyári Palotától keletre található bázison az ügynökség száztízezer alkalmazottja közül körülbelül tízezer dolgozik.

Bundesnachrichtendienst (Berlin, Németország)

A német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) a világ legnagyobb hírszerzési központját tudhatja magáénak. A Kleihues + Kleihues építésziroda által tervezett monumentális berlini épület hatvannégy hektáron terül el. Úgy tudni, húszezer tonna acélból és százharmincötezer köbméter betonból épült. Az építkezés 2008-ban kezdődött, de csupán 2019-ben nyitotta meg kapuit.

DGSE (Párizs)

A francia titkosszolgálat (DGSE) Párizs 20. kerületében, az egykori Tourelles-laktanyában működik. A három épületből álló komplexum egy belső udvart vesz körül, mely az utcafronttól teljesen el van zárva. A titkosszolgálat a második világháború után a kémelhárítási osztályát telepítette ide, mely 1982-be önállósült.

A komplexum az Uszoda becenevet kapta, mivel a Georges-Vallerey uszoda közelében található, és amelyet az 1924-es olimpiára építettek. Az ügynökség azt tervezi, hogy 2028-ban új helyre költözik, információk szerint a Fort Neuf de Vincennes erődítményt szemelték ki.

Cheyenne Mountain Complex (Colorado Springs, USA)

A hidegháború idején az amerikai hadsereg egy fokozottan védett parancsnoki központot kezdett építeni a Cheyenne-hegységben, a Peterson űrbázis közelében. Ezzel egy esetleges szovjet támadásra kívántak felkészülni. Közel hétszázezer tonna gránitot ástak ki a Cheyenne Mountain Complex építése során.

Tizenöt épület rejtőzik a területen, melyet 1966-ban NORAD Combat Operations Center néven nyitottak meg.

Legizgalmasabb perceit 1979. november 9-én élte át a komplexum. Egy rakétatámadási kísérletről szóló forgatókönyvet kaptak, melyet valós fenyegetésnek éreztek. Éppen ezért a katonaságot azonnal készültségbe helyezték. Az akció csupán nyolc percig tartott, a fenyegetés pedig valótlannak bizonyult. Az esetet a Wargames című filmben idézték meg.

GCHQ (Cheltenham, Egyesült Királyság)

2003 óta a brit kormány kommunikációs központja, a GCHQ a gloucestershire-i Cheltenham külvárosában működik. A Fánk becenévre hallgató, Gensler stúdió által tervezett épület helyi forrásokból származó, úgynevezett cotswoldi kőből, acélból, alumíniumból és üvegből épült. A kerek épület három egységre osztható, közepén egy nagy központi udvarral és négy emelet magas üvegátriummal.

Vatikáni Apostoli Levéltár (Vatikánváros)

A Vatikáni Apostoli Levéltár a Cortile del Belvedere-ben található. A Vatikáni Könyvtártól elkülönült archívumban a Szentszék kormányzati iratait tartják elzárva. Minden, ami itt található, a pápa tulajdonát képezi.

A 8. és 20. századi feljegyzések elképesztő hosszú és bonyolult polcrendszeren sorakoznak.

A gyűjteményben megtalálható egyebek mellett VIII. Henrik levele is, amelyben a házasságának érvénytelenítését kéri. Itt őrzik a Luther Márton kiátkozásáról szóló 1521-es pápai bullát, valamint Galilei perének átiratát. A több millió dokumentum egy részét egy kétszintes bunkerben tárolják.

A gyűjteményt 1881-ig egyáltalán nem lehetett megtekintenie egyetlen egy kívülállónak sem, ma is csupán hatvan, engedéllyel rendelkező tudós tekinthet be az iratokba.

Pionen White Mountain Data Center (Stockholm, Svédország)

A svéd Bahnhof internetszolgáltató adatközpontja egy James-Bond filmben is feltűnhetne, mint az ellenség bázisa. A Pionen névre hallgató hely korábban polgári védelmi bunkerként funkcionált, ilyen módon pedig a föld alatt húzódik. Úgy tervezték, hogy

az itt tartózkodók egy esetleges hidrogénbomba-támadást is túl tudjanak élni,

így hihetetlenül vastag fémajtókat szereltek rá. A falai között mesterséges vízeséseket és üvegházakat is létrehoztak, sőt medencéibe még sósvízi halakat is telepítettek. Úgy tudni, korábban a Wikileaks szervereinek is otthont adott.

Svalbard Global Seed Vault (norvég szigetvilág)

A tudományos szcéna egyik legelzártabb bázisa a világvégi Svalbard Global Seed Vault. A Jeges-tenger egyik szigetére épült komplexum egyfajta génbankként működik. A feladata a Föld élelmiszerellátási biztonságának megteremtése.

Falai 1,2 millió magmintát tárolnak.

Az épületegyüttes jelentős része a hegy belsejében húzódik. Amennyiben a génbankban megszűnne az áramellátás, a mintákat fagyott állapotban tudnák megőrizni az utókor számára. Az építmény teljes egészében elzártan működik a külvilág kíváncsi szemei elől, csak az arra jogosult személyek léphetnek be oda.

(Forrás: Architectural Digiest, fotók: Getty)

tilos | belépés | világ | helyek | épület

FOLYTASD EZZEL

Nagyon irigyelnénk ezt a nyilvános vécét, ha nem éppen Budapesten lenne

Fény és forma: ez a fantasztikus otthon modern építészeti megoldásokkal hozza karnyújtásnyira a természetet

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom