Titokzatos jelenségre keresik a magyarázatot a kutatók Stonehenge-nél

Az angol örökségvédelmi hivatal (English Heritage) az oxfordi, a leicesteri és a bournemouthi egyetem szakértőivel és a királyi csillagászati társasággal együtt azt kutatja, hogy Stonehenge sziklái hogyan igazodnak a Hold állásához.

A megalitikus emlékműről már bebizonyították, hogy helyzete kapcsolatban áll a Nap mozgásával, és a nyári napforduló idején különösen varázslatosan fest a napfelkeltében. A Holddal való kapcsolata azonban kevésbé ismert. Azt mindenesetre megfigyelték, hogy a négy, a körépítménytől távolabb található állomáskőnek nevezett szikla (Station Stone) igazodik a Hold egy bizonyos különleges állásához.

A kutatók azonban nem értenek egyet abban, hogy ez szándékos-e, és ha igen, hogyan sikerült ezt elérni, és mi lehetett a célja. Az említett, különleges holdállás 18,6 évente következik be, ekkor a holdkelte és a holdnyugta egymástól a lehető legtávolabb látszik a horizonton. A következő ilyen eseményre idén és jövőre kerül sor.

Az elmélet szerint ezeket a holdmozgásokat már a Stonehenge építésekor észlelhették, és ez befolyásolhatta a későbbi tervezést.

A kutatók idén tovább tanulmányozzák a jelenséget, az English Heritage pedig ehhez kapcsolódóan rendezvénysorozatra hívja a látogatókat, amelynek keretében beszélgetések, pop-up planetárium, csillagnézést és kiállítás is lesz. A legdélebben felbukkanó holdkeltét élőben is közvetítik majd.

Európa ad otthont a világ legcsodálatosabb ókori építményeinek, az ősi műemlékek között pedig nemcsak romok vannak, hanem fantasztikus állapotban megmaradt épületek is. Ebben az összeállításban pedig azokat a tájakat mutatjuk be, amelyeket különleges misztikum övez.

(Forrás: BBC, képek: Getty Images)

megalitikus | misztikus | hold | Stonehenge | ősi

FOLYTASD EZZEL

A Duna válasza a rooftop bárokra a Szabadság és az Erzsébet hidak ölelésében

Valódi legenda telefonnal: Polly Dániel és a Xiaomi 14 művészi projektje

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram