Újabb olyan célpontra jó a magyar védettségi, aminek egy biztos pozitívuma, hogy nem hemzsegnek rajta a turisták.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán jelentette be, hogy mától Üzbegisztánba is szabadon lehet utazni védettségi igazolvánnyal. Amint írja, a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról ez már a huszadik megállapodás.
„A mai naptól szabadon utazhat Üzbegisztánba minden védettségi igazolvánnyal rendelkező magyar állampolgár. Jó hírrel indul tehát a szombat”
– zárta sorait Szijjártó Péter.
Üzbegisztán, habár nem kifejezetten az első nyaralócélpontok közt bukkan fel bennünk, mégis Közép-Ázsia legnépesebb országa, fővárosa, Taskent a térség legnagyobb városa, infrastrukturális központja.
Ez az ország rendelkezik Közép-Ázsia legtöbb történelmi örökségével, területén található Szamarkand és Buhara, a régi Turkesztán legjelentősebb kultúrközpontjai. Ott volt az egykori Szogdia, és ezen a területen haladt végig a selyemút is.
Európának ugyebár lett egy közös uniós védettségi igazolványa, amivel július elsejétől szabadon lehet utazni az Európai Unión belül, oltástól függően. Erre azok jogosultak, akik megkapták legalább az első védőoltást, védettnek minősülnek azért, mert átestek a koronavíruson, és ezt igazolják, vagy fel tudnak mutatni egy negatív PCR-tesztet.
A tagállamoknak viszont csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinákkal oltottakat kell beengedniük kötelezően – így ha valakit az orosz Szputnyik V-vel vagy a Sinopharm oltóanyagával oltottak be, annak jelen állás szerint egy negatív koronavírustesztre vagy egy orvosi igazolásra lesz szüksége lesz a beutazáshoz az EU legtöbb részén, kivéve azokat az államokat, amelyekkel kétoldalú megállapodást kötöttünk.
Elvileg ugye így szól a dolog, akkor viszont elmondjuk, mi mindebből mit tapasztaltunk négy országban az elmúlt hetekben.
(Forrás: Telex, fotók: Unsplash)
oltás | vírus | védettségi igazolvány | eu | üzbegisztán | utazás
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
