November utolsó napjaiban már az európai síszezon kezdetének kellene örülnünk, a tavalyi évhez hasonlóan azonban könnyen lehet, hogy az idei is elmarad.
Ausztria zárva
Ausztria a magyar síelők egyik kedvelt úti célja, azonban az ország december 12-ig zárlatot jelentett be, így az utazók csak munka, tanulás vagy családi okokból léphetnek be az országba.
A turisták tehát nem mehetnek a szomszédos országba, mondjuk nem is nagyon tudnának hová, ugyanis a szállodák, éttermek és bárok szintén zárva tartanak. Számos síközpont – így például Moelltaler Gletscher, Kitzsteinhorn, Stubai és Kituzbuehel – azonban továbbra is nyitva van, igaz, csak az osztrákok előtt, mivel a síelés "szabadtéri kikapcsolódásnak" minősül.
Mi a helyzet Európa többi részével?
Olaszország a közelmúltban szigorított a járványügyi intézkedéseken, december hatodikától pedig kizárólag azok használhatják a sífelvonókat, az éttermeket és a bárokat, akik igazolni tudják oltottságukat, vagy azt, hogy felépültek a koronavírusból.
Egyes utazási irodák éppen ezért azt javasolják, hogy a járványra is érvényes lemondási feltételek mellett foglaljanak utat a síelni vágyók és kerüljék a bérletek előzetes megvásárlását.
Svájcban is terjed a járvány, azonban november 25-ig nem jelentettek be szigorúbb intézkedéseket. Ez azt jelenti, hogy a turisták szabadon látogathatják az alpesi üdülőhelyeket, amennyiben igazolni tudják az oltottságukat, vagy negatív Covid-teszttel rendelkeznek.
Franciaországban azonban szintén korlátozások jönnek, igaz, azok egy része csupán január közepén lép életbe. Jelenleg a síelőknek csak a védettségüket szükséges igazolniuk, vagy negatív tesztet kell bemutatniuk.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty Images)
pandémia | kovid | sí | szigorítás | téli sport | korlátozás
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

