Vállalkozást alapítani komoly és izgalmas döntés! Akár álmainkat szeretnénk megvalósítani, akár egyéni vállalkozói státuszból szeretnénk szintet lépni, akár befektetési céljainkat szeretnénk teljesíteni, egy dolog biztosan a szemünk előtt lebeg: hogy minden zökkenőmentesen menjen. Ehhez gyűjtöttünk össze most 5 bevált tippet – ha ezeket kipipálod, könnyebben veszed majd az akadályokat.
Kontakt egy megbízható ügyvédhez
Sok mindent meg tudsz oldani egyedül is a cégalapítás során – jogi eligazításra azonban szükséged lesz, ráadásul a cégbejegyzésnek a legtöbb vállalkozási forma esetén vannak olyan kötelező elemei, amelyeket ügyvéd kell, hogy elvégezzen. „Munkám során azt tapasztalom, hogy a hozzám fordulók szeretik lépésről lépésre átlátni a cégalapítási folyamatokat, és gyakran kérnek tanácsot is” – mondja Dr. Bodó Gergely ügyvéd és adótanácsadó, akinek már sokan szavaztak bizalmat a Kelet-Magyarországi régióból. „Bár a jogi követelmények adottak, bizonyos értelemben minden cégalapítás más és más. Egy ügyvéd akkor végez jó munkát, ha maradéktalanul az adott ügyfél sikeres cégalapításához szükséges feltételeket, és érdemi útmutatást tud adni” – teszi hozzá a szakember.
Jól megválasztott cégnév
Banálisnak hangzik – a cégnév kiválasztása magától értetődő, könnyű feladatnak tűnik. Valóban, nem kell, hogy napokig alkotói válságban üljünk egy üres papír fölött, várva, hogy felvillanjon az a bizonyos villanykörte, azonban ennek az egyszerű lépésnek is lehetnek buktatói. Ha megtetszik egy cégnév, ne engedjünk a kísértésnek, hogy azonnal elkészíttessük a bélyegzőt, az aláírási címpéldányokat! Mindenképp kérjük ügyvéd tanácsát és várjuk meg a cégbíróság döntését, hiszen könnyen lehet, hogy az általunk kitalált cégnevet tőlünk függetlenül már korábban lefoglalta valaki más, vagy éppen megtévesztően hasonlítana egy másik vállalat nevéhez.
Átgondolt stratégia
Ahogy az a fentiekből világosan kiderül, a cégalapításhoz szükséges papírmunkát nem érdemes elbagatellizálni. Azonban arra is szükség van, hogy előre tudjuk, mit fogunk tenni a sikeres cégalapítás után. Melyek lesznek az indulás első lépései, merrefelé mozdulunk, és hogyan? Érdemes részletes üzleti és stratégiai tervet készíteni, hogy felkészülten vághassunk neki a vállalkozás izgalmas kalandjának.
(Szponzorált tartalom)
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Starazolin szemcsepp: egyre többen küzdenek a száraz szem tüneteivel!
Okosotthon: Eszközök, amelyek valóban megkönnyítik a mindennapokat – Útmutató a modern kényelemhez
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!