Brands & Communication Design kategóriában nyerte el a nemzetközi dizájn legrangosabb elismerésének számító Red Dot díjat a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) által megvalósított 360 Design Budapest kiállítás, amelyet több más elismeréssel is jutalmaztak.
Az MDDÜ közlése szerint a 2021-es Red Dot huszonnégy tagú nemzetközi zsűrijét lenyűgözte a Brands & Communication Design kategóriában benyújtott pályázatok magas minősége, köztük a kiemelkedő 360 Design Budapest kiállítás.
A bírálóbizottság olyan nemzetközi – többek között német, finn, holland, osztrák, svájci, szingapúri, dél-koreai és amerikai – dizájnipari szakemberekből áll, akiknek számottevő része ismert egyetemi professzor, neves tervező, digitálismarketing-szakértő vagy vállalkozó.
A tájékoztató emlékeztett arra, hogy a 2020-as kiállítás immár az ötödik nemzetközi elismerést kapta: a Red Dot díj mellett az A' Design Award & Competition nemzetközi dizájnverseny két kategóriájában is – Event & Happening Design és Interior Space & Exhibition Design – bronz díjat vihetett haza.
A 11. Global Eventex Awards versenyen Virtual Expo kategóriában pedig arany, míg Art Event kategóriában bronz helyezést ért el.
Idén október 4. és 10. között a Bálnában valósul meg a második 360 Design Budapest kiállítás, amely új koncepcióval, új tervezőkkel még egyedülállóbb módon mutatja be a dizájn sokszínű világát. A rendezvény célja továbbra is a formabontó, innovatív, fenntartható irányok bemutatása a dizájntudatos közönség számára.
Korábban megírtuk, hogy nemrég Koczka Kristóf és Miklósi Ádám is hazavihette a dizájnszakma Oscarját, a Red Dotot.
(Forrás: MTI, fotók: HFDA/The Sparkle Content)
dizájn | red dot | siker | magyar | 360 kiállítás
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Így született újjá Budapest ikonikus építészeti csodája
Valami furcsa ebben a családi házban. Rájössz, mi az?
Izgalmas brunch és bar koncepcióval lépett szintet a Studio Arkitekter
Autóroncsokból szól a zene a Nantes-i Operaház előtt
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!



