Tizennégy fővárosi kortárs galéria kiállításai, rendhagyó galériatúrák és tárlatvezetések várják a 7. Gallery Weekend Budapest látogatóit június 18. és 20. között.
A Gallery Weekend Budapestet a Kortárs Galériák Egyesülete idén "A kortárs művészet engem fejez ki" mottóval rendezi meg. A szervezők szerint a pandémia idején
még inkább felértékelődött önmagunk megértése, az érzékelés és ezáltal az egyediség fogalma.
Többek közt ezekbe az alapvető értékekbe enged betekintést az idei esemény tizennégy kortárs galériája is.
A rendezvény keretein belül az Acb Galéria, a Deák Erika Galéria, az Einspach Fine Art & Photography, a Glassyard Galéria, az Inda Galéria, a Kálmán Makláry Fine Arts, a Kisterem Galéria, a Knoll Budapest Galéria, a MissionArt Galéria, a Molnár Ani Galéria, a MyMuseum, a TOBE Galéria, a Várfok Galéria és a Viltin Galéria ezúttal is ingyenesen látogatható kiállításokkal várja a látogatókat.
A résztvevő galériák ezenfelül rendhagyó tárlatvezetésekkel, programokkal és napi két alkalommal ötféle galériatúrával készülnek. A túrák előzetes bejelentkezés után fogadják a legfeljebb tízfős csoportokat; a szervezők a járványügyi előírások figyelembe véve alakítják a programokat. Az eseménysorozat részletes programja a rendezvény hivatalos honlapján érhető el.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI)
kiállítás | budapest | művészet | Gallery Weekend Budapest | 7. Gallery Weekend Budapest
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Dalok, amelyekben egy ország ismer magára – Ilyen lesz az idei Sziget talán egyik legfontosabb eseménye, a Bródy Dalok Napja
Szenzációs kincseket találtak a víz alatt Magyarországtól nem messze
Először nyitja meg a kapuit a Louvre terme, ahonnan tavaly ellopták a francia koronázási ékszereket
Füredre, a Hungaroringre, moziba is mehetünk a hétvégén
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
