Véget ért a kincsvadászat, meglett a 700 millió forintos láda

Tíz éve kutattak utána amatőr kalandorok.

Az elmúlt egy évtizedben az amerikai Sziklás-hegység egy eldugott szegletében gyakran fordultak meg kincsvadászok, akik egy igazi kincsesládát kerestek, benne kétmillió dollárnyi, nagyjából 700 millió forintnyi értékkel. A kincskeresés olyan régóta tartott, hogy sokan elkezdtek kételkedni a létezésében, de végül június elején Forrest Fenn, a kincset elrejtő műkereskedő és író bejelentette, hogy valaki megtalálta.

„A Sziklás-hegység egy erdős részén rejtettem el, és az elmúlt tíz évben nem mozdítottam el onnan – mondta Fenn egy közleményben. – Nem tudom, ki találta meg, de a versem elvezette hozzá. Gratulálok azoknak az ezreknek, akik részt vettek ebben a keresésben, és remélem, találnak majd más felfedezni valót maguknak. A kincskeresésnek ezennel vége.”

A USA Today szerint a megtaláló szeretne névtelen maradni, mindenesetre a férfi küldött egy fotót Fenn-nek a megtalált kinccsel, hogy bizonyítsa a felfedezését.

A kincsvadászat 2010-ben kezdődött, Fenn akkor rejtette el a kincset, és tett közzé egy huszonnégy versszakból álló verset magánkiadású verseskötetében. A vers kódolva jelölte meg a kincs pontos helyét, amit valahol Santa Fe városától északra rejtett el. A leírás szerint igazi kincsekkel töltötte meg a ládát: értékes aranyérmékkel, aranyrögökkel, és Kolumbusz érkezése előtti amerikai műtárgyakkal. A The New York Times szerint a ládában rejlő tárgyak összértéke kétmillió dollár körüli volt.

Miért is fogott bele ebbe? Fennt 2010 előtt daganatos betegséggel diagnosztizálták, úgy vélte, már nem él sokáig, akkor pattant ki a fejéből a kincsvadászat ötlete. Később azonban meggyógyult, és saját szemével láthatta, mekkora mozgalom válik a kincskeresésből.

2017-ben Új-Mexikó állam rendőrsége arra kérte, fújja le a versenyt, rábukkantak ugyanis egy coloradói pap, Paris Wallace holttestére, méghozzá egy olyan helyen, ahol sok kincskereső megfordult. 2019-ben a montanai rendőrség is hasonló kéréssel fordult Fenn felé, szerintük ugyanis még több haláleset és sérülés hozható összefüggésbe a kincsesládával.

Most, hogy a kaland véget ért, Fenn nem is tudja, mit érezzen. A Santa Fe New Mexican újságnak azt nyilatkozta, félig boldog, félig szomorú, hogy véget ért a kincskeresés.

kincs | santa fe | kincsesláda | sziklás hegység

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa