A pandémia előtti időszakban Európa, Ázsia és az Egyesült Államok csomópontnak számító repterei többmillió utast fogadtak. 2020 természetesen nem volt egy tipikus év, hiszen a járvány miatt a légiforgalom drámaian visszaesett. Az Airports Council International (ACI) adatai szerint az utasforgalom 64,6 százalékkal csökkent a világ repülőterein. Annak ellenére, hogy például a párizsi repülőteret is a legforgalmasabbak közé szokás sorolni, az ACI 2020-as világranglistájának első tíz helyét az USA és Kína repterei foglalják el.
A Kuangcsou-Pajjüni nemzetközi repülőtér (CAN) volt a világ legforgalmasabb repülőtere 2020-ban, több mint 40 millió utassal.
Az eredmény első ránézésre szépnek tűnik, azonban ha mellé tesszük a 2019-es adatokat a maga 73 millió utasával, a drámai különbség érzékelhetővé válik.
A dobogó második helyét a Hartsfield-Jackson Atlanta nemzetközi repülőtér (ATL) szerezte meg, amely tavaly 110 millió utassal aranyérmes tudott lenni.
2020-ban elvesztette utasainak 61,2 százalékát, ami óriási gazdasági veszteség is volt. A bronzérmes a szintén kínai Csengtu-Suangliui nemzetközi repülőtér lett, amely a körülményekhez képest viszonylag jól tudta zárni a tavalyi évet annak köszönhetően, hogy utasforgalma csak 27,1 százalékkal esett vissza.
A dobogóról épphogy lemaradt a dallasi Fort Worth Nemzetközi Repülőtér (DFW), amely 2019-hez képest hat helyet is tudott javítani. A kínai légiközlekedés a pandémia nagy nyertesének tekinthető.
Ötödik helyen végzett a Sencsen-Paoani nemzetközi repülőtér (SZX), amely az előző évben a legforgalmasabb repülőterek listáján csupán a 26. helyet foglalta el, így 2020-ban 21 helyet tudott előre lépni. Hatodik helyen zárt a szintúgy Kínában működő Csungkingi Csiangpej nemzetközi repülőtér, amely 48. helyen zárt 2019-ben, így 42 helyet javított a Covid kitörésének évében.
Épphogy a listára tudott kerülni a 65,5 százalékos drámai csökkenést tapasztaló Pekingi Fővárosi nemzetközi repülőtér, a számos összeesküvés-elméletről ismertté vált Denver nemzetközi repülőtér, a 28 helyet javító kínai Kunming-Csangsuji nemzetközi repülőtér és a 30 millió utast realizáló sanghaji Hongqiao nemzetközi repülőtér.
Közben hivatalosan is megnyitott Kína régóta várt nemzetközi repülőtere Csengtuban, amely új lehetőséget kínál az óriáspandák rajongóinak.
(Fotók: Getty Images)
lista | utazás | forgalmas | világ | nagy sztori | legtöbb utas
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!



