Nem csak a kávézók, éttermek és bárok hiányoztak.
Kiemelkedő volt a francia mozik látogatottsága a koronavírus-járvány miatti lezárás utáni nyitónapon, közölte csütörtökön a francia mozik országos szövetsége;
több mint háromszázezer francia ment moziba a nyitás napján.
A 202 napig tartó zárlat után a vendéglátóegységek mellett a mozik, a színházak és a múzeumok is kinyithattak szerdán, de egyelőre csak 35 százalékos kihasználtsággal fogadhatnak érdeklődőket, valamint az este kilenckor kezdődő éjszakai kijárási tilalom miatt szűkített nyitvatartással üzemelhetnek.
Mindezek ellenére szerdán 305 és 310 ezer között volt a nézők száma,
ami egy átlagos szerdának felel meg, és jóval magasabb, mint az előző két lezárást követő nyitónapon, mondta Richard Patry, a francia mozik országos szövetségének elnöke a BFM hírtelevízióban.
A nyitónapon 35 filmet mutattak be, legtöbben Albert Dupontel legújabb társadalomkritikus vígjátékára, az Adieu les cons (Adieu a hülyéknek) című alkotásra voltak kíváncsiak, amely márciusban hét kategóriában elnyerte a legrangosabb francia filmes elismerést, a César-díjat.
A filmet egyébként alig egy hétig már vetítették a mozikban a koronavírus-járvány miatti őszi általános karantén előtt, és akkor néhány nap alatt 700 ezren nézték meg. Szerdán 63 ezer nézőt vonzott, s várhatóan a hévégére eléri az egymilliós nézőszámot.
(Forrás: MTI)
francia | újranyitás | mozi | kávézó | vígjáték
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Ennyiért már lakást veszel: elszálltak a foci-vb-döntő jegyárai
Kiderült, hogyan szállítják a döntő helyszínére a vb-trófeát
Hatalmas botrány: Shakira miatt írja újra a foci legalapvetőbb szabályait a FIFA
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
