Ezek nehéz idők, jelentette ki René Redzepi.
A koppenhágai, három Michelin-csillagos Nomát több alkalommal választották meg a világ legjobb éttermének, mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne érintenék az aktuális események. Az étterem séfgéniusza, René Redzepi Instagramon jelentette be, hogy legalább április 14-ig szünetelnek, mivel ezt látják a legbiztonságosabb megoldásnak.
Annyit még hozzátett, hogy senkit nem bocsátanak el – ez itthon már több étterembezárás során megtörtént az elmúlt napokban –, sőt, a dolgozók napi három alkalommal ételt is kapnak, és az egészségügyi kiadásaikat is fedezik.
"Ezek nehéz idők lesznek a vendéglátásban is – mondta Redzepi.
– Ha tehetik, ne töröljék a foglalásaikat, csak csúsztassák egy későbbi időpontra!"
A másik, többszörösen a világ legjobbjának választott étterem, a modenai Osteria della Francescana már hat napja bezárt, igaz, az olaszországi helyzetet ismerve csoda, hogy eddig nyitva tartottak. A hazai fine dining éttermek is sorra jelentik be a szünetet: eddig a Babel, a Textúra, a Laurel, illetve a Kiosk Pest és a Kiosk Buda is az időleges bezárás mellett döntöttek.
A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:
- Drámai helyzetben a turizmus
- Milánóban a séfek és pizzasütők ötletes stresszoldó kampányba kezdtek
- Bezárnak a fővárosi fenntartású mozik, színházak, múzeumok és könyvtárak
- Egy trendelőrejelző szerint a koronavírus “tiszta lapot ad az újrakezdéshez”
- Bezárták a legnagyobb múzeumokat a spanyol fővárosban
- Egy kaliforniai étterem testhőt mér az ajtóban a világjárvány megfékezése érdekében
- Hét aranyszabály, arra az esetre, ha otthonról kell dolgozni
- Olaszország-szerte bezárják a nem létfontosságú kiskereskedelmi egységeket
- #otthonmaradok, kommunikálják a büszke és felelősségteljes olaszok
- Az Egyesült Államok harminc napra felfüggeszt majdnem minden beutazást Európából
- Ezért mondom le inkább a New York-i utamat
- Hét kérdés és válasz a koronavírusról, ami mindenkit foglalkoztat
- Veszélyhelyzetet hirdet ki a kormány – Ezek az utazást érintő intézkedések
- Így alakítja át az utazásainkat a friss olasz helyzet
- Ilyen az első nap a lezárt Olaszországban
- Koronavírus: az egyik légitársaság ingyenessé teszi a foglalás-módosítást
kiosk buda | babel restaurant | laurel | noma restaurant | rene redzepi | koronavírus
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
5 autentikus snack, amivel még izgalmasabbá teheted a foci-vb-döntőt
Kávézó nyílt a Saint Laurent legendás párizsi üzletében
Ez a dinnyés koktél konkrétan a nyár legfrissítőbb itala
Bécs digitális gasztro térképre tette a Michelin-csillagos éttermeit
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


