A világ legnagyobb templomát Thaiföldön, Bangkokban, Khlong Luang kerületében találjuk. Az intézmény mintegy nyolcszáz hektáros területen terjeszkedik, és akik a Don Mueang reptérre érkeznek, láthatják is madártávlatból – bár elsőre nem vallási zarándokhelynek tűnik, hanem egy vakító aranykupolának és feltűnően rendezett környezetnek. A földről vizsgálva pedig fényes ufónak, holott a Dhammakaya Mozgalom legfontosabb központja. Miért lehet csak fehér ruhában érkezni, és miért támadják sokan a nem egészen a szokásos buddhizmus szent helyeire hajazó Wat Phra Dhammakayát?
Nem egy régi, ősi kegyhelyről beszélünk, hiszen az a buddhista ágazat, melynek origója a világ legnagyobb templomja, a tizes években alakult, a monumentális templom pedig 1970-re készült el Bangkokban. Sok támadás éri, aminek több oka is van: a kisebb, tradicionális thai templomok elveszítik a látogatóikat, másrészt több stadionnyi mérete és pompája sokak szerint szembemegy a buddhista tanokkal. Harmadrészt egészen sajátságos szabályrendszert követnek odabent, a rend megtartására, ami sokaknak visszatetsző, és nem a békés buddhizmussal hozzák összefüggésbe, hanem a jó pár ezer kilométerrel északra lévő ázsiai országgal.
A Dhammakaya Mozgalom jelenleg a leggyorsabban terjedő buddhista iskola.
Tudni kell, hogy Thaiföldön egyre kevesebben döntenek úgy, hogy a szerzetes létet választják, több mint ötezer olyan templomot jegyeznek, ahol már nem élnek szerzetesek. Ezzel a thai buddhisták száma jelentősen csökken, amin sokat segít ez a mozgalom. Méretes központra van szükség, ám a templom kritikusai megalománnak tartják a nyolcszáz hektár területnyi szent helyet, ahová a látogatók és a vallás gyakorlói is csak visszafogott, világos, lehetőleg fehér öltözetben léphetnek be, ezzel kifejezvén a tisztaságot.
Elvonatkoztatva a vitatott körülményektől, buddhistáknak és kíváncsi látogatóknak is igazán érdekes program lehet a templom látogatása – nagy a kontraszt például a 18. században épült Vat Arunnal, vagy akár a Smaragd Buddhát rejtő Nagy Palotával.
A háromszázezer embernagyságú ülő arany Buddhával borított sztúpa látványa és formavilága annyira meghökkentő, hogy simán megér egy látogatást a régi és hagyományos templomok mellett.
De miért az ufóformát választották? Hiszen az ismert sztúpák alakja egészen másmilyen.
Igazából a földönkívüli űrhajó csupán egy asszociáció, a sztúpa alakja a felkelő napot szimbolizálja.
A területen található, a méretekhez képest egészen visszafogott kápolna, mely ASA Architectural Awards építészeti díjat is nyert. Vakítóan fehér betonszerkezetéhez nem átlagos betont használtak: a Chao Phraya folyó partjáról a legfinomabb szemcséjű homokot hozatták, illetve a kavicsokat is gondosan, kézzel válogatták, méretük nem haladhatta meg egy rizsszem méretét.
Wat Phra Dhammakaya modern és különc, mégis olyan ima- és meditációs központ, ahová a vallás ezen iskolájának követői kényelmesen elférnek. Senki sem tud becsléseket, hányan férhetnek be meditálni a területre.
A templom és területének látogatása foglaláshoz kötött, a facebookos felületen tudunk egyeztetni a tervezett időpont előtt. Szervezett körbevezetést tartanak, nem fogunk céltalanul lófrálni az óriási területen, minden fontos helyszínt megmutatnak, és készséggel mesélnek az épületek történetéről.
Ez is érdekelhet:
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Unsplash, Getty Images, Pixabay)
templom | buddhista templom | thaiföld | építészet | ázsia | Wat Phra Dhammakaya
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Soha többé ne tedd az ágyra a bőröndödet, miután sokkoló eredményt hozott egy kutatás
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!







