A modern nő életvitelére szabta új kollekcióját Áron Eszter

Az AERON Pre-Fall 2023-as kollekciója már elérhető a márka Szervita téri üzletében. A márkára mindig is jellemző izgalmas letisztultság mellett ebben az új kollekcióban kifejezetten nagy hangsúlyt kapott az alapító, Áron Eszter azon vágya, hogy egy olyan hordható ruhatárat alkothasson meg az AERON követőinek, amely hűen tükrözi a mai modern nő életvitelét.

A tervezési folyamat kezdetén Áron Eszter úgy fogalmazott: amikor elhatározta, hogy követi azt a hangot, ami a divattervezés felé hív, már akkor tudta, hogy letisztult darabokat szeretne készíteni. Úgy véli, az egyszerűség is önkifejezés.

Szerinte ma muszáj, hogy egy ruhadarab ne öncélú legyen, hanem igenis legyen realitása a mában.

Az AERONra mindig is jellemző izgalmas letisztultság mellett ebben az új kollekcióban kifejezetten nagy hangsúlyt kapott az alapító, Áron Eszter vágya, hogy egy olyan hordható ruhatárat alkothasson meg, amely hűen tükrözik a mai modern nők életvitelét. Egy olyan sokoldalú kollekció született meg, amely jól kombinálható darabokból áll,

egyszerre érhetőek el benne a nyaralásra tervezett ruhákon át az első kabátok.

Míg az előbbiek tapintásra hűvös, krém és vérnarancs poplin anyagból készültek, hímzett karika-motívumokkal díszítve, addig az utóbbiak kétrétegű, selyem-gyapjú összetételű szövetekből. Ez utóbbiak azért nem kaptak bélést, hogy

láthatóvá váljanak a márkára jellemző klasszikus szabászati megoldások.

Az AERON régóta törekszik a fenntartható megoldások széleskörű alkalmazására. Az anyagfelesleg nélkül, fenntartható fonalból készülő és ZERO névre keresztelt kötött alapdarabok a Pre-fall 2023-as kollekcióban most egy új, exkluzív mimóza sárga színárnyalatban érhetőek el, míg a klasszikus szabászati megoldásokon nyugvó, bordó női öltönyök egy fenntartható minősítésű, Ecovero viszkóz alapú szövetből készültek.

Dacolva a sztereotípiával, hogy a kötött darabok csak unalmasak lehetnek, új mélységben, új dimenziókban jelennek meg a kötött ruhák és felsők a kollekcióban. Egyszerre hordhatóak napközben és egy naplementét követő rendezvényen, miközben megtalálhatók benne a mindennapok luxusát jelentő alapdarabok és különleges, experimentális formák, amelyek felhívják a stílusra igényes emberek figyelmét.

Mivel Eszter számára kulcsfontosságú momentum a kontrasztok közötti egyensúly megtalálása, olyan darabok is megszülettek, amelyek izgalmasan ötvözik egy lazán kötött pólóruha és egy szatén koktélruha előnyeit azt üzenve: a mai modern nő komplex és sokféle lehet.

(Fotók: AERON)

aron eszter | aeron | ruhakollekció | kollekció | őszi kollekció

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom