Bármi, ami Dubajban készül, vagy fényűző, vagy monumentális lesz. Jövő hónapban pedig egy újabb rekordot állíthatnak fel, hiszen október 21-én megnyitják a 250 méternél is magasabbra emelkedő óriáskereket. Az új látványosságból páratlan kilátás nyílik majd a kikötőre és a Bluewaters-szigetre.
De persze több lesz ez egy átlagos óriáskerék-élménynél. A VIP-utasoknak lehetőségük lesz saját kabinjukban vacsorázni, vagy privát mixert fogadni, aki a városnézés közben jobbnál jobb koktélokat készít. Az óriáskerék éjjel-nappal várja majd a látogatókat, egy kör pedig körülbelül harmincnyolc percig tart majd.
Az Ain Dubai sokkal magasabb, mint a világ többi óriáskereke, majdnem kétszer akkora, mint a London Eye.
A kerék negyvennyolc különálló, légkondicionált kabinjában egyszerre 1750 utas tudja majd csodálni a várost, sőt, lesznek olyan privát kabinok, amelyeket ki lehet bérelni különféle eseményekre, így esküvőkre vagy születésnapokra is.
Az óriáskerék megnyitása egybeesik a dubaji világkiállítással, amely tavaly elmaradt a járvány miatt. A 2020-as világkiállítás a tervek szerint október 1-jén nyit, és 2022. március 31-ig tart. Az eseményen Magyarország is képviselteti magát, a Thefour és az Elysian ruháit viseli majd a Magyar Pavilon személyzete.
(Forrás: Travel + Leisure, fotók: Ain Dubai)
dubaji világkiállítás | óriáskerék | dubai | ain dubai | világkiállítás
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!