Az impozáns, 72 méteres jármű 2024-ben szállhat vízre.
Giorgio Armani és az Admiral-jachtokat gyártó The Italian Sea Group 2021-ben jelentette be együttműködését, az eredmény pedig a látványtervek szerint nem hagy kívánnivalót maga után a luxus terén.
Az aranyszínű hangsúlyok kiemelik a jacht belsejének földes tónusait, finoman kiegészítve az Armani/Casától származó pompás berendezési tárgyakkal és dizájnelemekkel. Az áttetsző függönyök elválasztják egymástól a tereket, de kilátást engednek a tengerre.
A nagy, téglalap alakú kanapék rengeteg díszpárnával csábítják a vendégeket, hogy hátradőljenek és ellazuljanak egy koktéllal a kezükben.
Ha pedig még ennél is meghittebb környezetre vágynak, a közösségi tér melletti étkezőben megtalálhatják, ahol a szokásos székek helyett bézs színű plüssfotelek állnak, harmonizálva a környezettel.
Esténként romantikus hangulatot varázsol a sarkokban és a deszkával borított fedélzet körül elhelyezett lámpák lágy fénye. Emellett számos kényelmi szolgáltatás teszi teljessé a képet, mint például az edzőterem és a masszázsszoba, és a fedélzet, ahonnan a vendégek a horizonttal nézhetnek farkasszemet.
Nemrég vízre szállt az elmúlt évek legjobban várt szuperjachtja, de ezen a skandináv otthonosságával hívogató luxusjachton is örömmel eltöltenénk egy hétvégét.
(Forrás és képek: Designboom)
giorgio armani | megajacht | The Italian Sea Group | luxusjacht | jacht | Admiral
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Így született újjá Budapest ikonikus építészeti csodája
Valami furcsa ebben a családi házban. Rájössz, mi az?
Izgalmas brunch és bar koncepcióval lépett szintet a Studio Arkitekter
Autóroncsokból szól a zene a Nantes-i Operaház előtt
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!



