A hasonló kategóriájú sportautók általában hat- vagy nyolchengeresek, de ezt az Aston Martint egy erőteljes V12-es motor hajtja, ezzel igazi ritkaságnak számít.
A Vantage korábban a nagyobb teljesítményű változatokat jelölte az Aston Martin kínálatában, de 2005-ben éppen az újonnan fejlesztett belépőmodelljük kapta ezt a nevet. A többek közt a Porsche 911-es ellenfelének szánt sportautót eredetileg 4,3 literes V8-as motorral mutatták be, de egy prototípus kedvéért megkapta a nagyobb DBS-ből származó tizenkét hengeres erőforrást, és az Aston Martinnál úgy döntöttek, hogy gyártásba is küldik.
A V12 Vantage S hosszú motorházfedele alatt tehát jóval több henger dolgozik, mint a kategóriában megszokott, és a teljesítménye is figyelemreméltó,
a 6 literes erőforrás ugyanis 577 lóerőre képes.
Az Aston Martinnál nem tartották elég sportosnak a nyolcfokozatú automata sebességváltót, ezért egy jóval nyersebb, hétfokozatú robotváltót kapott az S változat, ami ezzel 3,9 másodperc alatt gyorsul százra és 330 km/h-val száguldhat.
A képeken látható példány 2014-ből származik, és még nem sokat használták, csak 35 ezer kilométert tettek meg vele. A nagyobb Vanquish-ből származó középkonzoljával, a teljesítményéhez illő karbonkerámia fékrendszerével és a startgombként szolgáló üvegborítású kulcsával a V12 Vantage S önmagában különleges lenne, de még inkább az lesz a Viridian Green metálfényezéstől,
a színe az egyedi igényeket teljesítő Q részleget dicséri.
A kivételes állapotban lévő Aston Martint a párizsi L’Art de L’Automobile kereskedése kínálja 139 900 euróért, ami egy kicsivel több mint 50 millió forintnak felel meg.
A patinás márka újautó-kínálata ma éppen erről az összegről indul
a Vantage új generációjával, csakhogy abban nem tizenkét hengeres motor dolgozik…
12 hengeres ikonok
Az Aston Martin azonban nem maradt tizenkét hengeres modell nélkül, a mai napig ezzel szerelik a DB11-est és a DBS Superleggerát is, ami a legújabb James Bond-filmben is feltűnik. Még az olyan különlegességek is megkapják a méretes erőforrást, mint a tető és szélvédő nélküli V12 Speedster, ugyanakkor a Valhalla már hibrid hajtással érkezik.
aston martin v12 vantage | aston martin vantage | aston martin
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!