Egy néhai tengerpart maradványait és geológiai csodákat fedezhetünk fel Magyarország közelében

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

A legtöbben épületekre, múzeumokra és kávéházakra gondolnak, ha Bécsről esik szó, pedig a város több, mint 400 különleges természeti emléket is rejt: évszázados fákat, fosszilis erdőt, ritka élőhelyeket, sőt, egykori tengerpart maradványait is.

Aki nyitott szemmel járja Bécs utcáit, hamar megtapasztalhatja, hogy a város nemcsak építészeti vagy történelmi látnivalókban bővelkedik, hanem olyan természeti kincsekben is, amelyeket maga a természet alkotott. Ma már több mint négyszáz ilyen természetvédelmi emlékhely található Bécs területén, a város szinte minden kerületében.

Ezeket a bécsi környezetvédelmi hatóság hivatalosan is védetté nyilvánította, és sokuk táblával is jelölt, így könnyen felfedezhetők egy-egy városi séta során.

Ezek az úgynevezett természeti emlékművek nemcsak természeti, hanem kulturális és tudományos szempontból is jelentősek. Ilyen például a Práter területén húzódó Mauthnerwasser, egy ma már csak részben fennmaradt vízfolyás, amely egykor a Duna ártéri rendszerének része volt, és ma természetvédelmi oltalom alatt áll.

A város geológiai múltja több ponton is kézzelfogható a belvárosban. A Burggarten parkjában található „megkövült erdő” például 280 millió éves fosszilis fatörzseket őrző kőzettömbökból áll és a város egyik legidősebb földtörténeti különlegessége:

A „megkövült erdő” egyik fosszilis fatörzse, fotó: © Stadt Wien Umweltschutz

Egy kis kitérővel a 9. kerület egyik kis utcájában, a Prechtlgasséban, szabad szemmel is megfigyelhetjük azt a kőzetalapot, amelyre a mai Bécs épült, a 19. kerületben, a Kahlenberger Straße mentén pedig az egykori tengerpart szintje is jól kivehető:

a domboldalba vágott sziklafal üledékes rétegei máig jól kirajzolják az ősi partvonalat.

Az emlékhelyek gyakran pedig egy-egy történelmi korszak lenyomatai is.

A Mozart-platán, hivatalos nevén Jacquin‑platán, amely 1936 óta áll Bécs Landstraße kerületének egyik belső udvarában, a legenda szerint már akkor is ott állt, amikor maga Mozart a szomszédos házban zongoraórákat adott. A fa életkorát pontosan nem ismerjük, de a szakértők mintegy 230 évesre becsülik.

A Weißgerberlände egyik eperfája pedig a 18. század selyemhernyó tenyésztésének idejét idézi: ekkor eperfákat ültettek a külvárosokban a hernyók táplálására. Nem minden természeti emlékhely látogatható, de sok nyitva áll, és különleges rálátást kínál Bécs „régi természetére”.

A természetvédelmi emlékhelyek interaktív térképen is böngészhetők a város környezetvédelmi hivatalának honlapján.

Természet és tudomány kéz a kézben Bécsben

Bécs és a természet viszonya sokrétű, nemrég egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat kezdett keresni és tovább nemesíteni, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

(Forrás: Bécs Város | Nemzetközi Irodák, nyitókép: a bécsi Donaustadt, Unsplash, illusztráció)

tengerpart | fosszília | élőhely | ausztria | fák | erdő

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 24. számát!

Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom