Ausztria újabb fél évvel meghosszabbította az ellenőrzést a magyar és a szlovén határon.
Tette mindezt annak ellenére, hogy az Európai Unió Bírósága áprilisban kimondta, a Schengeni határellenőrzési Kódexbe ütközik és ezért jogszerűtlen, ha a korlátozást valamely ország ugyanazon indokokra hivatkozva hat hónapnál hosszabb időre terjeszti ki.
A szabályozás május 11-én járt volna le, de így most november 11-ig érvényben marad a külső határokon felmerülő másodlagos mozgásokra,
terrorizmushoz és szervezett bűnözéshez kapcsolódó veszélyekre hivatkozva,
amelyeket az előző félévben is a határellenőrzés okaként említettek.
Mint a Bíróság megjegyzi, „az uniós jogalkotó úgy ítélte meg, hogy hat hónap elegendő ahhoz, hogy az érintett tagállam – adott esetben a többi tagállammal együttműködve – olyan intézkedéseket fogadjon el, amelyek lehetővé teszik az adott fenyegetés leküzdését, így a hat hónapos időszakot követően fenntartható a szabad mozgás elve.“
Ugyanakkor azt is hozzáteszik, hogy a határellenőrzés hat hónapon túlra is kiterjeszthető, hogyha új, a megelőzőtől különböző fenyegetés merül fel. Azokban az esetekben pedig, amikor az EU Tanácsa ad ki ajánlást a schengeni övezet működését fenyegető konkrét veszélyre vonatkozóan, a határellenőrzés akár két évig is érvényben maradhat.
A múlt héten egyébként Svédország is bejelentette, hogy visszaállítja a határellenőrzést az ország belső biztonságát fenyegető súlyos fenyegetésekre hivatkozva, és szintén érvényben van a belépési kontroll Norvégiában, Németországban és Dániában valamint Franciaországban, ahol még a járvány miatti határintézkedések is élnek.
Ezekbe az országokba viszont már oltási igazolás és teszt nélkül utazhatunk, de nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy igazi kincsekre leljünk.
(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Unsplash)
határellenőrzés | ausztria | schengeni határellenőrzési kódex
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
