Ügyesen besüllyesztették a dombok közé Morvaország hegyei között.
Pavel Míček építészcsapata felelt ezért a Beszkidek hegyeiben épült, száznyolcvanöt négyzetméteres nyaralóért, melyben nagyon szeretjük, hogy egészen megengedhetőnek tűnik úgy, hogy mégsem ad lejjebb a stílusosságból. Az egyszerű és helyi hagyományokat őrző, A alakú ház betonszerkezetes, és egy domboldalba süllyesztették, hogy ne zavarja meg a látképet, lakói viszont gyönyörködhessenek a tájban.
A konyha, étkező és nappali mellett több fürdő és sok vendég fogadására alkalmas hálószobák vannak a házban, mely amúgy egy négyfős családé. Az emeleten pedig egy kellemes teraszról is lehet bámészkodni a hegyekre.
Belül meleg hangulatot árasztó faburkolatot kapott a ház, ami hagyományos külseje ellenére az enteriőrt tekintve nagyon is tele van modern megoldásokkal. Külön szeretjük, hogy a látszóbeton részeket fehérre festették, de nem takarták el, valamint a faburkolatba olvadó bárszékek is nagyon stílusosak.
Az épület annyira patent lett, hogy a nyaraló tulajdonosai (az építészstúdió engedélyével) tovább is passzolták a terveket a barátaik körében, úgyhogy néhány hasonló ház valószínűleg épül majd a környéken. Mi pedig bármelyikben azonnal befizetnénk egy teraszos naplementére.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Boys Play Nice)
építészet | a alakú ház | morvaország | beszkidek | csehország | dizájn
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Így született újjá Budapest ikonikus építészeti csodája
Valami furcsa ebben a családi házban. Rájössz, mi az?
Izgalmas brunch és bar koncepcióval lépett szintet a Studio Arkitekter
Autóroncsokból szól a zene a Nantes-i Operaház előtt
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!















