Mostantól egyetlen vonatjeggyel beutazható három csodaszép európai főváros

Az európai vasútközlekedés a reneszánszát éli, ennek pedig újabb bizonyítéka a balti országokon áthaladó járat, amely Tallinntól Rigán át Vilniusig visz.

Észtország, Lettország és Litvánia fővárosai az utóbbi években egyre népszerűbb úti célokká váltak, de az eddigi közlekedési lehetőségek mindeddig megnehezítették a három város közötti zökkenőmentes utazást. A Tallinntól Vilniusig vezető közel nyolcszáz kilométeres távot korábban több átszállással lehetett csak megtenni, ami kényelmetlen és hosszadalmas volt.

Az országok vasúttársaságai azonban most egy együttműködés keretében összehangolták a menetrendjeiket,

hogy egyetlen vonatjeggyel végig lehessen utazni a Balti-Államokon.

A vonat Tallinnból 10:25-kor indul, és 21:03-kor ér célba Vilniusban, míg az ellenkező irányban Vilniusból 07:05-kor gördül ki a szerelvény, hogy aztán Rigába 11:04-re, majd Tallinnba 17:34-re érkezzen.

A teljes utazás másodosztályon mindössze harminckilenc euróba, azaz nagyjából tizenötezer forintba kerül, de aki csak egy-egy szakaszt szeretne bejárni, annak a Vilnius-Riga vonal huszonnégy euróba, míg a Riga-Tallinn szakasz harminc euróba, vagyis 9600 és 12 ezer forintba kerül.

Az új járat nemcsak a turisták, hanem az üzleti utazók számára is komoly előnyt jelent, hiszen jelentősen csökken az utazással eltöltött idő, miközben fenntarthatóbb alternatívát is kínál a légi közlekedéssel szemben.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)

vilnius | litvánia | észtország | Tallinn | lettország | balti államok

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom