Az amerikai kutatóegységek szerdán folytatták a Washingtonhoz közeli Baltimore-ban összeomlott híd romjainál eltűnt és kedden este hivatalosan halottnak nyilvánított hat munkás utáni keresést, miközben részletek is kiderültek a híd összeomlása előtt történtekről.
A hat szerencsétlenül járt ember a hídon dolgozó karbantartó munkás volt, aki a szerdán közölt részletek szerint épp szünetet tartott és egy furgonban ült, amikor a meghibásodott konténerszállító hajó a Francis Scott Key Bridge egyik tartópillérének ütközött, és az egész híd leszakadt.
A Brawner Builders építési vállalkozásnak összesen nyolc dolgozója végzett útjavítási munkát a baleset idején, és kettőjüket tudták kimenteni a vízből a gyorsan helyszínre érkező mentőegységek, egyiküket súlyos állapotban vitték kórházba. A feltételezett halálos áldozatok közül részben a munkáltató, részben diplomáciai képviseletek közlése szerint ketten guatemalai állampolgárok voltak, valamint Salvadorból, Hondurasból és Mexikóból származó is volt köztük.
Szerdán nyilvánosságra hozták azt a rendőrségi rádióbeszélgetést, amelyet a kétszer kétsávos autóhíd összeomlása előtt a hatóság emberei folytattak a híd lezárása érdekében. Ebből az derül ki, hogy miután a Dali konténerszállítóról a vészjelzést leadták, két-három perc telt el az ütközés pillanatáig.
A rendőrségi felvételen az hallható, hogy egy-egy járőrt irányítottak a híd mindkét felhajtójához a forgalom teljes leállítására, azzal magyarázva, hogy egy irányíthatatlanná vált hajó közelít a hídhoz.
A diszpécser ezt követően azt az utasítást adta, hogy miután sikerül leállítani a forgalmat, bizonyosodjanak meg arról, hogy senki nem tartózkodik már a hídon, mert többen dolgoznak rajta, akiket szintén le kell hozni. A kivezényelt rendőrtiszt azzal felelt, hogy amint a többi egység kiérkezik, felmegy a hídra, majd kevesebb mint egy perc múlva jelentést tett arról, hogy a teljes híd összeomlott – derül ki a hatósági rádión folytatott beszélgetésből, majd ezt követően az is hallható, hogy a hídon tartózkodók felkutatása érdekében mentőegységeket rendelnek ki.
Wes Moore, Maryland állam kormányzója még kedden azt hangoztatta, hogy a hatóságok gyors intézkedése életeket mentett meg, a szerencsétlenségről készült videófelvételeken pedig az látszik, hogy a hajó becsapódása és a híd összeomlása előtt alig egy perccel még járművek haladnak át a Francis Scott Key Bridge-en.
A katasztrófa körülményeinek részletes vizsgálatát az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület vezeti, amelynek igazgatója, Jennifer Homendy kedden azt közölte, hogy a nyomozás részletesen kitér majd a szingapúri zászló alatt hajózó Dali konténerszállító dokumentumaira, műszaki állapotának és felülvizsgálatának múltjára.
A hivatalos dokumentumok szerint a hajón 2015 és 2023 között 27 alkalommal zajlott műszaki felülvizsgálat, és ezek során kétszer találtak hiányosságot. A legutóbbi ellenőrzést az amerikai parti őrség végezte 2023 szeptemberében New Yorkban, és nem állapítottak meg hiányosságot.
A hajót üzemeltető Synergy Marine PTE Ltd. közleményben tudatta, hogy a hajó legénysége épségben van, valamint a kormányhídon a kifutás idején szolgálatot teljesítő két révkalauz is. Hozzátették azt is, hogy mindenben együttműködnek a szövetségi hatóságokkal a vizsgálat során. Joe Biden elnök kedden tett nyilatkozatában minden lehetséges segítséget kilátásba helyezett a katasztrófa utáni helyreállításhoz és az újjáépítéshez.
Pete Buttigieg közlekedési miniszter a híd összeomlását különleges körülmények miatt bekövetkezőnek mondta, és szintén ígéretet tett arra, hogy szövetségi források válnak elérhetővé Maryland állam számára. Megjegyezte, hogy nincs olyan híd, amely képes lett volna ellenállni egy akkora közvetlen becsapódásnak, amelyet egy akkora hajó okoz, mint az itt szerepet játszó konténerszállító.
A Francis Scott Key Bridge összeomlása miatt le kellett állítani Baltimore kikötőjének forgalmát, ami az Egyesült Államok keleti partjának meghatározó közlekedési csomópontja, különösen a mély víz miatt, amely nagy tengerjárók számára is járhatóvá teszi. Ben Cardin, Maryland állam szenátora kedden a helyszíni tájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a kikötő újranyitásának prioritásnak kell lennie, mert az kulcsfontosságú a régió gazdasága számára, de az egész országban éreztetheti hatását a szállítási lánc megakadása révén.
A híd megsemmisülése egyben egy fontos közúti közlekedési útvonalat is megszüntetett a régióban: a Washington, valamint Philadelphia és New York között is jelentős folyosó kiesése az alternatív útvonalakon torlódásokat okozhat már a közelgő húsvéti hétvégén is. A Francis Scott Key Bridge megnyitásának 47. évfordulójáról néhány napja, március 23-án emlékezett meg a marylandi közlekedési adminisztráció.
A Patapsco folyó torkolata felett ívelő, több mint két és fél kilométer hosszúságú híd építését 1972-ben kezdték meg és 1977-ben fejezték be. A hidat a világ legnagyobb többtámaszú, rácsszerkezetű építményei között tartották számon: a legszélesebb nyílása 366 métert fogott át, középső részén pedig 56 méterrel magasodott a víz fölé.
usa | katasztrófa | baltimore | amerika | híd
Három dolog, amit soha ne csinálj a mobiloddal a repülőtéren – Akkor sem, ha megkérnek rá
Buszon, repülőn aludni nem könnyű – de ez a trükk segíthet
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!